Előfordul, hogy az orvosi beavatkozás több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz.

A Centrál Színház színpadán debütált Lucy Prebble kortárs angol drámája, a "Mellékhatás", amelyet 2012-ben a kritikusok a legjobb drámának választottak. A történet középpontjában Connie és Tristan áll, akik fiatal tesztalanyok egy új antidepresszáns klinikai vizsgálatában. Kettejük között egyre mélyülő érzelmi kapcsolat bontakozik ki, de felmerül a kérdés: vajon ez a vonzalom valóban természetes, vagy csupán a gyógyszer hatásának eredménye? A darab izgalmasan boncolgatja a szerelem és a kémia határvonalát, miközben a szereplők felfedezik a valóság és a manipuláció bonyolult összefonódását.

Ez a darab egy igazi szórakoztató kavalkád, amely a tudományos precizitás és a szív rejtett titkai között táncol. A humor és az interaktivitás keveredik a kortárs gondolatokkal, miközben mélyen elgondolkodtatja a közönséget. Horgas Ádám rendezésében Botos Éva és Fehér Tibor mellett Gáspárfalvi Dorka és Mertz Tibor is színpadra lép, hogy egy felejthetetlen élménnyel gazdagítsák a nézőket. Az érzelmek kiismerhetetlensége és a száraz adatok ütközése egy olyan varázslatos utazásra invitál, ahol mindenki megtalálhatja a saját válaszait a nagy kérdésekre.

Connie (Gáspárfalvi Dorka) és Tristan (Fehér Tibor) egy különös ajánlatra bólintanak: aprópénzért cserébe részt vesznek egy antidepresszáns kísérletben. A fiatalok között hamarosan gyengéd érzelmek szövődnek, ám egy zavaró kérdés kezd el foglalkoztatni őket: vajon az, amit egymás iránt éreznek, valódi szerelem, vagy csupán a gyógyszer hatásának köszönhető illúzió? Ahogy a kísérlet előrehalad, a határok elmosódnak, és a fiataloknak szembe kell nézniük a saját szívük rejtélyeivel.

De nemcsak a két fiatalban merülnek fel kételyek, hanem a kísérletet végző orvosokban is. A labilis pszichiáternő, Lorna James (Botos Éva) nincs meggyőződve arról, hogy a depresszió gyógyítható lenne kizárólag tablettákkal, főnöke, Toby (Mertz Tibor) azonban csak a szerekben hisz. Míg egyikük ezt morálisan elfogadhatatlannak tartja, addig a másik a lehető legnagyobb anyagi hasznot reméli az antidepresszánstól.

Horgas Ádám, a darab rendezője és látványtervezője, úgy véli, hogy a Mellékhatás cselekménye provokatív vitát generál az egészségügy legősibb segítő gesztusának eltűnéséről. A gyógyszeripari kísérletek szélsőséges helyzetei nem csupán a morális határokat feszegetik, hanem a szenvedélyes szerelem próbáját is kiállják.

A színpadon a kék neonfények vibráló fényei törik meg a sötétséget, és egy szürreális, kissé futurisztikus atmoszféra ölel körül minket. Vajon egy laboratóriumban tartózkodunk? Esetleg egy klinikai vizsgálat színhelyén? Vagy talán egy tévéstúdió izgalmas világába csöppentünk? A produkció kezdetén Mertz Tibor, más néven Dr. Toby lép a színpadra, és azonnal megalapozza az este hangulatát. Olyan érzés, mintha egy vetélkedő izgalmában ülnénk, hiszen a színész többször is a közönség felé fordul, kérdéseket intéz hozzánk, és játékra invitál minket. Az interakció dinamikája pedig meglepően gördülékenyen működik, mintha mindannyian részei lennénk ennek az egyedi élménynek.

A nyitó jelenet után felfedezzük a történet középpontjában álló karaktereket, Connie-t és Tristant. Ők szinte egyszerre bontakoznak ki előttünk, és persze egymás előtt is. Közöttük szinte mágikus a kémia; egyikük sem próbálja elhalványítani a másikat, mindenben egyensúlyra törekednek. Mind az energia, mind a színészi játék szempontjából hasonló szintet képviselnek. Élettel teli, játékos karakterek, akik a legvégső pillanatig megőrzik emberségüket és hitelességüket.

A fiatal színésznő karaktere gyakran gyermeki módon viselkedik, hol vihorászva, hol komolytalanul, így néha nehéz megállapítani, hogy mindez a rendező instrukcióinak tükrében zajlik-e, vagy csupán a saját belső öröméből fakad. Connie azonban nem kevésbé komoly vagy gyerekes figura, mint az önmagából bohócot faragó Tristan: Fehér Tibor mesterien alakítja a "nyálas szépfiút", és már egy pillantás alapján világossá válik, hogy igazi mestere a lányok – különösen a kísérleti női alanyok – elbűvölésének.

A levegő vibrál, a testek szinte összeolvadnak, titkos csókok és szenvedélyes pillantások áradnak az előadásból, ami néha már-már zavarba ejtő érzéseket kelt bennünk. Nem várhatunk extravagáns erotikus pillanatokat, mégis, valahányszor a színpadon kibontakozik egy intim jelenet, úgy érezzük, mintha csak felesleges harmadikakká válnánk, akiknek nem lenne helyük a történetben. Pedig csupán a nézőtéren foglalunk helyet, mégis, a színpad varázsa magával ragad, és egy másik világba repít minket.

A szerelmi szálon kívül persze morális témákat is boncolgat az előadás, ami az orvosok karakterénél szúr leginkább szemet. Ahogy haladunk előre az időben, úgy lesz az eleinte jópofának, már-már szimpatikusnak tűnő doktor egyre ellenszenvesebb, sőt kiábrándítóbb. A pszichiáterrel ezzel szemben pont az ellenkezője történik: miután megismerjük a vaskalapos doktornő érzéseit és problémáit, sokkal könnyebben tudunk azonosulni vele, pozitívan vélekedni róla.

Ám amikor a valódi katarzis megtörténik, egyetlen pillanatig sem gondolkodunk tovább, azonnal elkönyveljük: ez az.

A korábban izgalmas és pörgős történet drámai fordulatot vesz: a zűrzavar és az érzelmek helyét átveszi a csend, a szorongás és a sokk. A hatalmas változás nemcsak az összes szereplőt érinti, hanem különösen a két fiatal életét formálja át. Az előadás ettől a pillanattól kezdve sokkal visszafogottabb hangvételűvé válik, de éppen ez a szakasz válik a darab kulcsfontosságú részévé. Itt bontakozik ki a történet igazi mondanivalója: milyen hatással van ránk az orvostudomány, és hol húzódnak a beavatkozások határai.