A venezuelai rezsim igyekszik megtörni ellenzékét, miközben romlott ételekkel és elviselhetetlen körülményekkel sújtja őket.
Ellenállás a venezuelai Puerto La Cruzban: Tüntetések a 2024. július 30-i elnökválasztás után - Kép: Carlos Landaeta / AFP
A diktatúrák mindig hírhedtek voltak arról, mennyire tökélyre fejlesztették az emberi akarat és szellem megtörését (bár demokráciákban is van ilyen, lásd Guantánamo és Amerika példája). Példának ott vannak a nácik lágerbeli rémtettei, a szovjet Gulág-szigeteken tapasztalt könyörtelen bánásmód, de a kambodzsai Vörös Khmer, a kínai maoisták, újabban pedig az Aszad-féle Szíria börtönökben fogva tartottak is iszonytató tapasztalatokról számoltak be. A venezuelai rezsim által fogva tartottak is kegyetlen bánásmódról beszéltek.
A BBC a múlt héten lehetőséget kapott arra, hogy interjút készítsen egy Juan nevű férfival, aki megjárta az állami börtönök rögös útját, és ott rendkívül kegyetlen bánásmóddal kellett szembenéznie. A férfi a biztonság érdekében nem fedte fel teljes nevét, arcát vagy személyazonosságát, így a beszélgetés videókapcsolaton keresztül zajlott. Juan dokumentumokat is bemutatott, amelyek alátámasztják tapasztalatait, és vallomása összhangban van több civil szervezet jelentésével is.
A tavaly július 28-i elnökválasztás után az ellenzék csalást kiáltott, mivel a kormány embereivel feltöltött választási bizottság a több mint egy évtizede regnáló elnököt, Nicolás Madurót hozta ki győztesnek. Azonban nem tették hozzáférhetővé a választóköri eredményeket, ami felvetette a csalás gyanúját. Az ellenzék szerint az ő jelöltjük, Edmundo González győzött közel 67 százalékkal, ezért a vitatott eredmény miatt tömegtüntetések kezdődtek. A biztonsági erők könyörtelenül léptek fel a demonstrálókkal szemben, húszan meghaltak, százakat tartóztattak le, így a BBC által megszólaltatott Juant is.
A férfit november hónapjában engedték szabadon, miután Maduro, aki a tüntetőket korábban terroristáknak minősítette, felszólította az igazságügyi hatóságokat, hogy vizsgálják felül a jogtalanul hozott ítéleteket, ezzel kvázi amnesztiát kínálva sokak számára. Juan elmondása szerint a foglyokkal embertelenül bántak: gyakran romlott ételt kaptak, míg a legveszélyesebbnek ítélt személyeket "kínzókamrákba" zárták.
Juan az utcák forgatagában, Caracas szívében éppen egy sürgős ügyet intézett, amikor a közelben zajló tüntetés feszültsége hirtelen elérte őt is. A tömeg zaja, a kiáltások és a szélben lobogó transzparensek között hirtelen sötét alakok tűntek fel. Kapucnis figurák, akik azonnal körbeállták, és anélkül, hogy bármit mondhattak volna, terroristának bélyegezték őt. Az ütlegek és rúgások megérkeztek, mint egy hirtelen vihar, amely mindent elsöpör. A brutalitásuk csúcspontján a testére erősítettek egy Molotov-koktélt, majd dühösen leöntötték benzinnel. Ekkor már tudta, hogy a helyzet végzetessé válhat, hiszen ebben a gyúlékony állapotban hurcolták el a közeli börtönbe. A rémálom azonban csak most kezdődött: több másik, szintén ártatlanul elfogott emberrel együtt a hírhedt Tocorón börtönbe került, amely Caracas peremén, 140 kilométerre a fővárostól terült el. Ott, a falak között, ahol a remény és a félelem keveredett, Juan megpróbáltatásai fokozódtak. A börtön sötét világában az erőszak és a manipuláció mindennapos volt. Küzdenie kellett a túlélésért, miközben a börtönőrök és a rabtársak kegyetlen játékaiban próbálta megtalálni a helyét. A bátorság és az eltökéltség egyetlen fénysugaraként próbálta megőrizni önmagát, miközben a sorsával folytatott harca még csak most kezdődött.
Amikor megérkeztünk Tocorónba, a helyzet drámaian megváltozott: levetkőztettek minket, brutálisan megvertek, és folyamatosan sértegettek. Megtiltották, hogy felemeljük a fejünket, és az őrökre nézzünk; csak a padlót nézhettük, miközben kénytelenek voltunk lehajtani a fejünket.
Juan egy aprócska cellába került, mindössze tíz négyzetméter területtel, ahol öt másik emberrel osztozott a helyszínen. A berendezés egyszerű volt: három emeletes ágy, egy ciszterna helyett csupán egy slag szolgált a vízforrást. Az érzés, amit átélt, inkább emlékeztette egy koncentrációs tábor sötét falaira, mintsem egy börtön rideg valóságára. A vékony matrac, amin aludt, olyan volt, mint egy sír, amelyben reménytelenül bukkant fel a múlt árnyéka.
Testileg és lelkileg is megpróbálták őket, nem engedték, hogy pihenjenek, és folyamatosan sorakozóra rendelték őket a cellájuk elé. Minden hajnalban ötkor kötelező sorakozó volt, majd hat órától mindössze hat perc állt rendelkezésükre a mosakodásra. Ha valaki a cellában utolsónak maradt a fürdéssel, az egész nap szappanos bőrrel kellett, hogy járkáljon.
Az étkezések kaotikus rendje miatt a helyzet még inkább elviselhetetlenné vált. Gyakran előfordult, hogy csak délben kaptak reggelit, míg az éjszaka közepén, például kettőkor, vacsorához jutottak, ami sok esetben csupán romlott húsdarabokból vagy lejárt szardíniákból állt. Az idő múlása mellett a beszélgetések is szinte lehetetlenné váltak; a foglyok halkan suttogtak, hiszen az őrök fülét elérni kockázatos volt, így a büntetés réme mindig ott lebegett fejük felett. A szabadba való kijutás is rendkívül korlátozott volt, mindössze heti három alkalommal, összesen tíz perc erejéig élvezhették a friss levegőt.
Az őrök különös élvezetet merítettek a kegyetlenségből; egyes foglyokat szisztematikusan bántalmaztak, míg másokat megalázó békaugrálásra kényszerítettek. Juan is megismerte a magánzárka gyötrelmeit, amely nem volt más, mint egy 1 négyzetméteres sötét és nyomasztó fülke. Itt csupán kétnaponta kapott ételt, és az egyetlen dolog, ami némi reményt adott neki, az a gondolat volt, hogy egy nap kiszabadul, és elmondhatja a világnak a vele történt borzalmakat. Még ennél is rémisztőbb volt az a levegőtlen fülke, amelyet az első, itt elhunyt fogoly után "Adolfo ágyának" neveztek el. Ide csak rövid időre zárták be a vétkező rabokat, és csak akkor engedték ki őket, amikor már a fulladás határán dörömböltek az ajtón.
A foglyok nem rendelkeztek azzal a joggal, hogy saját ügyvédet válasszanak, mivel az állam rendelt ki számukra jogi képviselőt. Ezzel a lépéssel próbálták megakadályozni, hogy elterjedjenek a kegyetlen bánásmódról szóló híresztelések. Október folyamán az ENSZ jelentést tett közzé a kormány által elkövetett kegyetlenkedésekről, míg a Nemzetközi Büntetőbíróság is nyomozást indított a caracasi vezetés felelősségére vonatkozóan, különös figyelmet fordítva az emberiesség elleni bűncselekményekre.
Mindezek miatt már Stéphane Dujarric ENSZ-főtitkári szóvivő is megszólalt, szerinte a visszaélések aggasztják a világszervezetet vezető António Guterrest. "Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához, beleértve azt a jogot, hogy befolyásmentes véleményük lehessen" - üzente. Maduro kormánya tagad, és állítja, ellenfelei politikai célokra használják a nemzetközi szervezeteket. Márpedig az sokatmondó adat, hogy az elmúlt egy évtizedben 8 millió venezuelai hagyta el az országot a Nemzetközi Migrációs Szervezet szerint.
A Foro Penal civil szervezet szerint még mindig 1794 politikai fogoly van a venezuelai börtönökben. Juan azt mondta, a legtöbbjük január 10-ében reménykedett: aznap iktatták be Madurót, de a Spanyolországba menekült ellenzéki jelölt, a 75 éves Edmundo González is azt ígérte, hazatér, és ő is beiktattatja saját magát, ami az ellene kiadott elfogatóparancs tükrében eleve kemény diónak tűnt.
A Bloomberg jelentése szerint az év kezdetétől számítva legalább kéttucatnyi ellenzéki aktivistát tartóztattak le. Különösen megdöbbentő, hogy közöttük van González veje is, akit éppen akkor vitt el a hatóság, amikor kisfiait iskolába kísérte. A főváros utcáin a karhatalmi erők megerősített jelenléte tapasztalható, Caracasban pedig ellenőrzőpontokat alakítottak ki a forgalmasabb utakon.
A nyugati országok többsége által legitim módon megválasztott elnök, González, nemrégiben körutazásra indult, célja pedig az amerikai kontinens államainak támogatásának megnyerése volt. A látogatása során találkozott Joe Bidennel is, aki a Fehér Házban a választások győzteseként üdvözölte őt. Caracas erre reagálva azt állította, hogy a legyőzött Biden-adminisztráció megsérti a nemzetközi jogot, és imperialista beavatkozásra készül. A Fehér Ház azonban határozottan cáfolta ezeket a vádakat.
González találkozott Michael Waltz-cal, Donald Trump leendő nemzetbiztonsági főtanácsadójával is. Ez a találkozó különösen jelentős, mivel Trump és csapata határozottabb fellépést tervez a baloldali venezuelai kormánnyal szemben. Az új elnöki ciklusban Trump számára fontos szempont lehet, hogy a venezuelai bevándorlókat visszatoloncolja az országukba. Maduro mindeközben gratulált Trumpnak a győzelme után, és a két ország közötti kapcsolatok helyreállítását javasolta.
Trump új kormánya viszont nem sok kedvezőt ígér Madurónak. Marco Rubio, Trump külügyminiszter-jelöltje, aki elismert Venezuela-szakértő, valószínűleg nem fogja keresni a barátságot Maduróval – állítja a Foreign Policy. Richard Grenell, Trump leendő "különleges küldetésekért felelős megbízottja", már az előző Trump-ciklus során megpróbálta tárgyalni Maduró távozását, de ez a kísérlet nem járt sikerrel. Eközben Maduro továbbra is erősíti hagyományos szövetségeit; októberben Oroszországba látogatott, alelnökét Pekingbe küldte, és kínai befektetőket fogadott – írja a lap.
González washingtoni látogatása előtt egy különleges utat tett Buenos Airesbe, ahol találkozott Javier Milei elnökkel. Ezt követően Luis Lacalle Pou uruguayi államfővel is megbeszélést folytatott, majd videóhívás keretében beszélgetett Santiago Peña paraguayi elnökkel. Keddre már Panamában volt, ahol a helyi események kulcsszerepet játszanak, mivel itt helyezték letétbe az ellenzék által összegyűjtött szavazási összesítő íveket, amelyek állítólag megerősítik González választási győzelmét. Az ellenzék hosszú hetekig készült, és egymillió önkéntest képeztek ki a tavalyi választásokra, lehetővé téve számukra az eredmények alapos archiválását.
González terve az volt, hogy zárásként hazatér Venezuelába, ahol Maduróval egy időben saját elnöki ambícióit is meg akarta valósítani. Azonban végül mégsem indult el a Dominikai Köztársaságból, arra hivatkozva, hogy a szükséges feltételek nem állnak rendelkezésre. Diosdado Cabello, a venezuelai igazságügyi miniszter, már előre figyelmeztette, hogy Gonzálezt azonnal őrizetbe vennék, ami valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy a politikai vezető végül a Dominikai Köztársaságban maradt. A fenyegetések mindvégig ott lebegtek a levegőben, és nyilvánvalóan hatással voltak a döntésére.
Maduro beiktatása zökkenőmentesen zajlott le egy caracasi katonai akadémián, valamint a nemzetgyűlés keretein belül. Beszédében hangsúlyozta, hogy ő a nép fia, aki elkötelezetten a közjóért dolgozik. Ezen kívül éles szavakkal figyelmeztette azokat, akik a háta mögött áskálódnak, hogy nem tűri az ellenségeskedést.
Az ellenzék véleménye szerint Maduro lényegében (ön)puccsot hajtott végre, átlépve a vörös vonalat, és az alkotmányt semmibe véve iktatta be magát. Az Egyesült Államok reagálásaként 25 millió dolláros jutalmat ajánlott fel annak, aki elfogja Madurót, emellett több miniszterére is díjat tűztek ki. E mögött nem csupán a demokrácia védelme áll, hanem az is, hogy a Maduro-rezsim által lehetővé tett drogáramlás miatt a venezuelai kábítószer kereskedelem jelentős hatással van az Egyesült Államokra. A brit kormány is szankciókat vezetett be 15 venezuelai kormánytisztviselő ellen, miközben David Lammy külügyminiszter csalásnak minősítette Maduro választási eredményeit - számol be róla a BBC. Az Európai Unió és Kanada is hasonló intézkedéseket hozott, hivatkozva a demokrácia hiányára.
Eközben Gustavo Petro, Kolumbia baloldali elnöke, aki szoros kapcsolatokat tartott fenn Maduróval, jelezte, nem megy el a beiktatásra a letartóztatások miatt. Az El País szerint végül csak a nicaraguai és kubai államfők mentek el a meglepően szerény eseményre. Petro arra szólította fel Madurót, hogy tartsa tiszteletben az emberi jogokat. Márpedig a cikk szerint erről szó sincs, sorra tuszkolják be kisbuszokba csuklyás figurák az ellenzéki politikusokat, civil aktivistákat és rokonaikat.
A szóbeli csatározások új és szokatlan irányt vettek, amikor Maduro egy beszédében a történelem lapjaira hivatkozva "bolivári felszabadítást" ígért az észak-amerikai gyarmatosítással szemben. E célkitűzésének elsődleges fókuszában Puerto Rico áll, amelyet brazil erőkkel kívánna megszerezni, noha a brazil kormányzattal való kapcsolatai sem éppen barátiak. E helyzet miatt Puerto Rico kormányzója, Jenniffer González-Colón, kétségbeesetten fordult az amerikai kormányhoz segítségért. Hill, aki a történetet feldolgozta, megjegyezte, hogy a novemberi elnökválasztás idején tartott népszavazáson a szigetlakók többsége az Egyesült Államokkal való szorosabb kapcsolatra szavazott, ám úgy tűnik, az amerikai kongresszus nem mutat érdeklődést e kérdés iránt.
González helyzete korántsem könnyű, hiszen a Washington Post hírei szerint a caracasi kormány 100 ezer dolláros (körülbelül 40,3 millió forint) vérdíjat tűzött ki a fejére, és számos város tele van a körözési plakátjaival. Enderson Sequera elemző a Postnak nyilatkozva kifejtette, hogy valószínű, hogy Madurót be fogják iktatni - és így is történt. Ahhoz, hogy ez másképp alakuljon, jelentős belső és külső nyomás szükséges, valamint egyfajta megosztottság a fegyveres erők soraiban. Sequera úgy véli, hogy az Egyesült Államok is hozzájárulhatna a helyzet megváltoztatásához azzal, hogy feloldja a körözést néhány fontos venezuelai kormánytag ellen, így ők bátrabban távolodhattak volna el Madurótól.
Maduro nem mutat békülékeny hajlandóságot az Egyesült Államok felé; a múlt hét keddi hírek szerint, a Fox News értesülései alapján, bejelentette, hogy egy hétfős csoportot fogtak el, köztük két amerikai állampolgárt, akiket zsoldosoknak titulált. A csoport tagjai között két kolumbiai és három ukrán is volt. Maduro azt állította, hogy az utóbbi hetek során összesen 125 külföldi zsoldost vettek őrizetbe, akik szerinte a hatalmának megdöntésére törtek. Az amerikai külügyminisztérium azonban visszautasította, hogy az elfogott állampolgárok bármiféle ellenséges szándékkal léptek volna fel. Az elfogások hátterében Maduro túszdiplomáciája is felsejlik, amely hasonló Irán módszereihez: korábban már előfordult, hogy amerikai foglyokat cseréltek el az Egyesült Államokban letartóztatott szövetségeseikért. Szakértők szerint...
Maduro arra is játszik, hogy a kormánya megdöntésére törekvő zsoldosok története legitimációként szolgáljon az ellenzékiek elleni hadjáratához.
A legfrissebb információk szerint az AP hírügynökség jelentése alapján már tíz amerikai állampolgár van börtönben Venezuelában. Közülük az egyik a 62 éves David Estrella, aki szeptemberben Kolumbiából lépett át a határon, hogy ajándékokat, köztük parfümöt, ruhákat és cipőket vigyen venezuelai barátainak. Azóta, 2024 szeptembere óta, azonban teljes a csend körülötte: nem ismertek a vádak, az ügyvédjéről sincs információ, és a családjával sem tudott kapcsolatba lépni. Családja komoly aggodalommal figyeli a helyzetet, attól tartva, hogy akár kínzás áldozatává is válhatott. A Foro Penal adatai szerint jelenleg összesen 47 külföldi – köztük argentin, ecuadori, spanyol és cseh állampolgárok – él a venezuelai börtönök rácsai mögött.
Tíz hazai ellenzéki politikai menedékjogért folyamodott az argentin nagykövetségen, ami miatt a venezuelai hatóságok drasztikus intézkedésekhez folyamodtak: megakadályozzák az élelmiszerek bejuttatását, és elzárták a vizet, valamint az áramot is az épület környékén. Bár Argentína márciusban megszakította diplomáciai kapcsolatait Venezuelával, a nagykövetség épületét Brazília vette át, azonban Caracas ezt a lépést nem ismerte el.
Maduro végül beiktatásra került a következő hatéves időszakra, ám ezt számos ország nem ismeri el. A 2018-as választások után is hasonló szituáció alakult ki: az ellenzék állítása szerint a jelöltjük, Juan Guaidó győzött, akit a nyugati hatalmak elismertek. Ennek ellenére Maduro végigjárta a ciklusát, míg Guaidónak menekülnie kellett. Sequera azonban megjegyzi, hogy a jelenlegi helyzet annyiban eltér, hogy az ellenzék most konkrét bizonyítékokkal rendelkezik arra, miszerint 8 millió ember szavazott Gonzálezre, ami erősebb legitimációt biztosít számára.
A kérdés továbbra is éles, hogy mi várható a jövőben, hiszen Maduro eddig mindig képes volt megerősödve kikerülni a krízisekből, és a hadsereg, valamint a rendőrség is kitartott mellette. Az ország azonban évek óta súlyos gazdasági válsággal és hiperinflációval küzd, mindeközben folyamatos politikai feszültségek fojtogatják. Rendszere kétségtelenül instabil, ahogy Michael Shifter, a washingtoni Interamerikai Párbeszéd volt elnöke fogalmazott az AP-nek, Maduró rezsimjét részben Bassár el-Aszad bukott szíriai kormányához hasonlítva:
"Ezek a rendszerek rendkívül kiszámíthatatlanok, és bármikor bekövetkezhet a bukásuk, még ha látszólag stabilnak is tűnnek. Ha megtörténik a leomlás, az belülről fog kibontakozni."
Venezuela utcáin hetek óta a félelem uralkodik a CNN összefoglalója szerint. Sok mindent elmond a katonai elhárítás Instagram-oldalára kitett videó is, amin egy izmos kéz erőszakosan kopogtat egy ajtón, azt üzenve, "bármikor érted jöhetünk". A Maduróhoz lojális erők mindenkit fenyegetnek, akinek egy kicsit is nem tetszik az államfő sokadszori újraválasztása.
María Corina Machado, az ellenzék kiemelkedő politikai alakja, aki korábban megnyerte az ellenzéki előválasztást, de sajnálatos módon eltiltották a politikai részvételtől, múlt csütörtökön is komoly demonstrációkra készülődött. Bár a tervezett megmozdulások végül nem hozták meg a várt eredményeket, Machado bátorító szavakkal fordult a támogatóihoz, hangsúlyozva, hogy a biztonsági erők között sokan készen állnak arra, hogy hátat fordítsanak Nicolás Maduro rezsimjének. Ennek ellenére a hatalom nem tétlenkedett, és több erőszakszervezet tagjait is az utcákra vezényelte, hogy megakadályozza a tüntetések kiteljesedését.
Machadót végül elfogták a rendőrök, miután tüzet nyitottak a motoros konvojára. Bár hamarosan szabadon bocsátották, az ellenzék állítása szerint előtte arra kényszerítették, hogy részt vegyen egy videó felvételén. Ennek következtében Donald Trump heves posztban figyelmeztette a Maduro-rezsimet, hogy az ellenzék vezetőinek biztonsága mindenáron garantált legyen.
Machado amúgy meglepően optimista, még decemberben azt nyilatkozta az Atlanticnek, hogy alapvető változást hozott Venezuelában a demokráciáért való küzdelem. Persze ezzel párhuzamosan a rezsim egyre brutálisabbá és könyörtelenebbé vált, az ellenzékiek otthonait megjelölték, majd zaklatásukra biztatták az embereket, és a rendszer rengeteg ellenfelét csukták le, még gyerekeket is. Ez szintén Aszad rendszerére emlékeztet.
A hadsereg egységessége is megkérdőjelezhető Machado szerint. A katonák a júliusi választások után számos helyszínen lehetőséget adtak az ellenzék választási megfigyelőinek, hogy szabadon végezzenek munkát. Amikor egyes területeken a Maduro elnöknek kedvezőtlen eredményeket olvastak fel, a katonák néha örömujjongásban törtek ki. Nem meglepő, hiszen sok katona körében olyanok is lehetnek, akik a rezsim kegyetlenkedésének áldozatai voltak, és ők maguk is tanúi a korrupciónak és a nyomornak Dél-Amerika egykor leggazdagabb országában. Machado hangsúlyozza, hogy Brazíliának, Kolumbiának, az Európai Uniónak és természetesen az Egyesült Államoknak is nyomást kellene gyakorolnia Maduróra. A legfontosabb kérdés most az, hogy Trump beiktatása után milyen stratégiával lép majd fel az új amerikai kormányzat.
