Trump olyan lépést tett, amely jelentős átalakulásokat indíthat el egy egész térségben: Moszkva számára ez komoly fejtörést okozhat.

Donald Trump mindig is arról volt ismert, hogy nem fél a kényes geopolitikai kérdésekkel való szembenézéstől, és legújabb lépése ezt még inkább alátámasztja. Az amerikai elnök meglepő módon Szaúd-Arábiában találkozott Ahmed al-Sarával, Szíria "ideiglenes" elnökével. Ez a történelmi jelentőségű találkozó nem csupán egy kézfogásból állt, hanem olyan kijelentéseket is magával hozott, amelyek alapjaiban formálhatják át a Közel-Kelet politikai táját.

A találkozó rendkívül meglepő, hiszen Mohamed al-Dzsuláni, aki mozgalmi nevén vált híressé, alig egy évtizeddel korábban még az al-Kaida egyik terrorsejtjének, a Dzsabhat al-Nuszrának (Magyarországon Al-Núszra Front néven ismert) volt a vezetője. 2013-ban Washington vérdíjat tűzött ki a radikális iszlamista hadúr fejére, mivel "különösen kiemelt nemzetközi terroristának" számított, és a kézre kerítőknek 10 millió dollárt ajánlottak fel. Az idő múlásával azonban Szíriában sok minden megváltozott, és al-Dzsuláni is aktívan hozzájárult ehhez a folyamathoz, amikor a Hajat Tahrír al-Sám (HTS) élére állt, egy sokkal mérsékeltebb szervezet élén. Nemzetközi hírnevet 2024 végén szerzett, amikor az alavita kisebbséghez tartozó Bassár el-Aszad kormányerői ellen indított támadása végül a rezsim bukását eredményezte.

Az egykori terrorszervezet vezetője a közel-keleti ország élére került, és ígéreteket tett a lassú demokratizálódásra, valamint arra, hogy a különféle milíciákat integrálni kívánja az állami hatóságok struktúrájába. Az integrálás folyamata azonban nem zajlott zökkenőmentesen: a Földközi-tenger partvidéki hegységeiben rejtőzködő alavita fegyveresek váratlan támadást indítottak a járőröző HTS harcosok ellen, akik közül többen, sok esetben nem is szíriai származásúak, életüket vesztették 2025 márciusának elején. A véres incidens súlyos válaszcsapásokat eredményezett, és néhány nap leforgása alatt több mint 1000 helyi lakost végeztek ki, főként az előző politikai elit vallási kisebbségéhez tartozókat. E helyzetet rendkívül drámai leszámolásként értékelték sokan, és az a korábbi illúzió is szertefoszlott, hogy Damaszkusz a tömegmészárlásoktól sem visszariadó Aszad-rezsim után a demokratikusabb és emberbarátibb irányvonal felé fordulna. A fél világ, ha másként nem is, de elítélte al-Sarát, ám Damaszkusz nemzetközi megítélése, amely fokozatosan javulni látszott, valahogy nem szenvedett komolyabb csorbát.

Olyannyira nem, hogy a szír elnökkel májusban már személyesen parolázott az amerikai elnök, de ami ennél is fontosabb: Trump kijelentette, hogy eltörli az amerikai szankciókat.

Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy Szíriában teljesen új időszak következik, mivel eddig lényegében az Egyesült Államok hozzáállása jelentette a legnagyobb akadályt az ország gazdasági fejlődésére nézve. Mostantól viszont gyakorlatilag mindenki feloldhatja a korlátozásokat, az eddig blokkolt pénzek és támogatások pedig ettől kezdve megindulhatnak az országba, elkezdődhet az újjáépítés.

A bejelentés nem teljesen váratlan, és Trump szavai sem mentesek a politikai elvárásoktól: arra ösztönzi Szíriát, hogy csatlakozzon az Ábrahám-egyezményekhez, ami Izrael helyzetének további legitimációját eredményezheti a Közel-Keleten. Az 2020-ban, Trump elnöksége utolsó heteiben indult kezdeményezés nyomán négy muszlim többségű közel-keleti ország hivatalosan is elismerte Izraelt. Szíria csatlakozása azonban még nagyobb jelentőséggel bírna, hiszen egy olyan állam békülését jelentené, amely komoly területi vitában áll Jeruzsálemmel a Golán-fennsík miatt. Emlékezzünk, hogy az Aszad-rezsim összeomlása után az izraeli légierő szinte teljesen megsemmisítette a szíriai hadsereg fontosabb eszközeit: a légvédelem szinte eltűnt, a vadászgépek többsége megsemmisült, és a páncélosok is jelentős veszteségeket szenvedtek el, nem beszélve a haditengerészet gyengüléséről. Kérdéses, hogy a radikális iszlamistákból hirtelen "megszelídült" HTS vezetői hogyan reagálnának egy esetleges teljes körű megbékélésre. Al-Sará nemrégiben felvetette, hogy csatlakozhatna a kezdeményezéshez, ám ezt akkor még sokan nem vették komolyan, de úgy tűnik, Washingtonban ez a lépés már célba ért.

Megjegyzendő egyébként, hogy a bejelentés helyszíne további reménykedésre ad okot Jeruzsálem számára, ugyanis az izraeli-Hamász háború kirobbanása előtt még Szaúd-Arábia Ábrahám-egyezményhez való csatlakozásáról szóltak a hírek, ám az eldurvuló háború mindezt megakasztotta. Most sem került szóba direkten ez a téma, ám lehet arra számítani, hogy a közeljövőben újra felmerül, hogy Rijád is felvegye a hivatalos diplomáciai kapcsolatot Izraellel.

Fontos megjegyezni, hogy a felvetett téma önmagában még nem jelenti azt, hogy Jeruzsálem és Damaszkusz vezetői most hirtelen szívélyesen egymás nyakába borulnak. A közöttük lévő vitás kérdések számosasága miatt, amelyek rendezése nélkül Szíria csatlakozása az Ábrahám-egyezményekhez gyakorlatilag elképzelhetetlen. Más területeken azonban látható pozitív fejlemények; Aszad esz-Szibáni, a szíriai külügyminiszter, például üdvözölte az amerikai elnök szankciók eltörlésére vonatkozó döntését, és kijelentette:

Trump történelmi békemegállapodást és győzelmet érhet el az amerikai érdekek számára Szíriában.

Bár a konkrét békemegállapodás részletei nem kerültek nyilvánosságra, szinte biztosra vehető, hogy a Golán-fennsík helyzete áll a középpontban. Ez a terület, amely Szíria délnyugati részét képezi, 1967-ben került izraeli ellenőrzés alá, és hat évvel később a szírek hiábavaló kísérletet tettek annak visszafoglalására. Azóta Jeruzsálem gyakorolta a fennhatóságot felette, amit Damaszkusz sosem ismert el. Most azonban szíriai kurd források szerint felröppentek olyan hírek, miszerint a "rendezés" lényegében azt jelenti, hogy ezt a területet hivatalosan is Izraelnek adják át. Israel Katz, Jeruzsálem védelmi minisztere már javasolta, hogy a Szíriában élő drúz közösség tagjai számára lehetőséget biztosítsanak a munkavégzésre ezen a területen, ami további befolyásnövekedésre utalhat.

A szírek egyébként az ukrajnai ásványi anyag kitermelési megállapodás mintájára azt is felajánlották, hogy érkezzenek amerikai befektetők, amelyek hozzáférhetnek a helyi bányákhoz és kitermelhetik a térségi nyersanyagokat. Damaszkusz egyébként még arra is gondolt, hogy az amerikai elnök hiúságát célozza meg, ugyanis kijelentették, hogy megépítik majd a régió egyik legmagasabb tornyát, amelyet aztán "Trump Toronynak" fognak elnevezni. Maga a találkozó egyébként kifejezetten joviális hangulatban telt, Trump kifejezetten dicsérte a szír vezetőt, ezeket a gesztusokat pedig al-Sará sem felejtette el viszonozni.

Érdekes szál, hogy ezzel a lépéssel gyakorlatilag megpecsételődött az orosz katonai bázisok sorsa a Földközi-tenger keleti partján. Korábban Moszkva arra törekedett, hogy a Damaszkusz ellen irányuló szigorú szankciók fennmaradjanak, így kihasználva az ottani kormány sebezhetőségét, viszonylag alacsony költségekkel tudták volna fenntartani a kulcsfontosságú támaszpontokat. Az amerikai szankciók következményeként az ország gazdaságának helyzete drámaian romlott, még az alapvető szolgáltatások, például az áramellátás fenntartása is komoly kihívást jelentett. Ebben a nehéz helyzetben al-Sarának jól jött Oroszország támogatása, amelyet kevésbé érintenek az Egyesült Államok által bevezetett korlátozások. Ha ezek a szankciók végre feloldódnak, Damaszkusz előtt megnyílhat a régóta várt lehetőség: számos ország sorakozik a Aszad-rezsim utáni újjáépítési projektekbe való befektetésre, és most úgy tűnik, hogy a sorompó végre felnyílik előttük.

Szíria ezzel sikeresen túllépett azon a kényszerhelyzeten, amelyet Moszkva támogatása jelentett a fennmaradása érdekében.

Ez a helyzet új lehetőségeket kínál a HTS vezetője számára, hogy megvalósíthassa ambiciózus ígéretét, miszerint kiűzheti az oroszokat Szíriából. Korábban szó volt arról, hogy Damaszkusz az egyoldalú függőség elkerülése érdekében (főként Törökországra gondolva) fenntarthatja a viszonylag szoros kapcsolatot Moszkvával, így egyfajta diverzifikációt érhet el. Trump döntése azonban mindezt megváltoztatta, lehetővé téve al-Sará számára, hogy olyan helyi hatalmakkal építsen szövetséget, akiknek a múltja nem terheli annyira a szíriaiakat, mint az oroszoké. Valószínű, hogy Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Katar is versenybe szállnak, hogy a legelőnyösebb pozíciót foglalják el az újjáépítési projektekben. Ezek az államok olyan erőforrásokkal rendelkeznek, amelyekkel Moszkva a jelenlegi gazdasági nehézségei miatt nem tud versenyezni. Így a szíriai vezető egyszerre három célt is elérhet: fellendítheti a gazdaságot, sokszínűbbé teheti a külkapcsolatait, és még az oroszokat is kiszoríthatja az országból. Nehéz elképzelni, hogy a Kreml egy ilyen kedvezőtlen helyzetben elérheti Damaszkusznál, hogy valamilyen okból cserébe megtarthassák támaszpontjaikat.

Nem szabad arról megfeledkezni, hogy ezzel nem múlik el minden nyomtalanul Szíriában: az ország az elmúlt másfél évtizedben egyértelműen a radikális iszlamizmus melegágya volt. Bár al-Sará egy teljes átalakulást követően elvileg kikeveredett ebből a táborból, de a 2019-ben szinte teljesen megsemmisült Iszlám Állam továbbra is súlyos problémákat okoz. A legszerényebb becslések szerint is legalább ezres nagyságrendeben tartanak fogva egykori harcosokat az ország területén, ráadásul jelentős a sivatagban bujkáló radikális fegyveresek száma is. A kettő együtt azzal fenyeget, hogy újra elszabadul a szélsőségesség a kevésbé szem előtt lévő területeken. A mostani megállapodás általánosan érdekeltté teheti a feleket abban, hogy megfékezzék ezeket, de

Damaszkusz előtt még mindig nagyon hosszú út áll, hogy ne a szélsőséges iszlamista terrorizmus közel-keleti gócpontjaként gondoljon rá a világ közvéleménye, ebben pedig nem segít az elnök múltja sem.

Mindenképpen most kaptak egy olyan lehetőséget, amely Damaszkusz számára kulcsfontosságú lehet az Aszad-korszak véglegesen lezárásához, feltéve, hogy képesek élni ezzel az eséllyel.