Az állam anyagi támogatást nyújt az azbeszt-károsultak özvegyeinek.

A döntés egy kis elégtételt jelent az áldozatok hozzátartozóinak

Zagyvaszántó 5 kilométeres vonzáskörzetében a halálos mellhártyadaganat előfordulása harmincszor gyakrabban fordul elő, mint az ország többi részén. A betegség nyomai egészen 15 kilométerre is elérnek. Itt működött a selypi gyár, ahol évtizedeken át gyártották az épületek szigetelésére szolgáló azbeszt alapú anyagokat. Már jóval a gyár megnyitása előtt is tudtak arról, hogy az azbeszt súlyos egészségügyi kockázatokat hordoz, ennek ellenére az üzem csak 2004-ben zárta be kapuit. Tíz év elteltével pedig a gyárépületet robbantással semmisítették meg.

A levegőben egy szinte láthatatlan, mérgező por szállingózik, melynek szilánkjai csendesen megtelepszenek a tüdő szövetén. Senki sem sejti, hogy a sors mikor dönti el, hogy a látszólag ártalmatlan részecskék egy napon gyötrelmes és végzetes betegséget okoznak. Az áldozatok tüdeje fokozatosan megtelik vízzel, és a légzésük egyre nehezebbé válik, mintha a világ súlya nehezedne rájuk. Az orvosok csupán a halál elkerülésére törekednek, de a betegség gyógyíthatatlansága egy végtelen harcot jelent, ahol a gyógyulás reménye elhalványul, és a megfulladás lassú, szívszorító folyamatává változik.

Sándor Zsoltnál egy makacs köhögéssel kezdődött az egész. Az özvegye, Judit emlékszik, hogy a néhai férje hónapokig úgy itta a megfázás elleni italporokat, mint más az üdítőt. Zsolt csak akkor ment orvoshoz, amikor fulladni kezdett. Megkapta a végzetes diagnózist: az akkor 38 esztendős, életerős férfinak már csak 1-2 éve volt hátra. Zsolt egész addigi életét a halálos gyár mellett töltötte, az üzemmel szemben állt a házuk. Senki nem sejtette, hogy a por, ami az üzemből érkezett és időnként az utcán is kaparta az ember torkát, méreg.

Az egykori állami üzemnek nem volt jogutóda, Zsolt, Judit és még sokan mások a magyar állam ellen indítottak kártérítési pert. Zsolt csak az elsőfokú ítéletet élte meg, azt a szégyent már nem, amikor az azbesztáldozatok özvegyei jogerősen is elvesztették a pert. Majd öt évvel később a Kúria úgy döntött, újra kell indítani az eljárást. Juditnak tavaly kártérítést ítélt meg a bíróság, most pedig - az Alkotmánybíróság határozata nyomán - minden további peres eljárás értelmetlenné válik.

- Egy tavalyi jogszabályváltozás szerint a közhatalmat gyakorló szervek nem fordulhatnak az Alkotmánybírósághoz, ezt alkalmazta a testület az azbesztperekre - magyarázta Igyártó Gyöngyi ügyvéd, aki tíz éve képviseli a selypi áldozatokat, illetve a hozzátartozóikat a törvény előtt. Mindannyian tudták, hogy nem élik meg az ítéletet, ám akik mégis vállalták a jogi procedúrát, azért tették, hogy hagyjanak a szeretteikre egy kis pénzt, amivel majd nélkülük újrakezdhetik az életüket.

Sándor Judit számára egy álom vált valóra, amikor sikerült megvásárolnia egy kis házat, amelyet átalakított és felújított, hogy mozgássérült gyermekének is megfelelő otthont biztosítson. Az Alkotmánybíróság döntése sajnos már nem hozott fordulatot az életében; csupán egy apró elégtételt nyújtott számára, hogy az igazság nem marad következmények nélkül. Mégis, a nehézségek árnyéka továbbra is ott lebegett felettük, és a problémák nem tűntek el végleg a mindennapjaikból.

Judit egykor az azbesztüzem szomszédságában élt, de most már csak a múlt fájó emlékeire szeretne rálépni, mintha sosem létezett volna az a hely. A kérdés, ami nyomasztja: vajon benne is ott rejlik-e a gyilkos betegség, hiszen eddig még nem kereste fel az orvost, hogy tisztázza a helyzetét. Az ismeretlen árnyék ott lebeg a feje felett, és ő csak remélni tudja, hogy a sorsa nem kötődik ahhoz a borongós helyhez.