Maradjunk itthon, milyen rossz sülhet el ebből?

Személyes véleményem szerint nem tartom helyesnek, hogy mindent egy lapra téve próbáljunk megverni Kazahsztánt a világbajnokságon, csupán azért, hogy biztosítsuk a bennmaradást. Ez a megközelítés szerintem rövidlátó, még ha az aktuális célokat elérheti is. Évtizedes távlatban gondolkodom, és úgy vélem, hogy nem érdemes kompromisszumokat kötni.

Ezt az A csoportos vb-felkészülés elején nyilatkozta a Telexnek Majoross Gergely, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya, meglepve a sportághoz szurkolásilag közel állók egy részét. Ha az évtizedes távlatról szóló rész nem egyensúlyozta volna ki valamelyest az azt megelőző mondat tartalmát, még több ok lett volna az álmélkodásra.

A helyzet az, hogy Magyarország, a 2008-as szapporói csoda óta, még egyszer sem tudta megvetni a lábát a világ legjobb hokiválogatottjainak 16 csapatos mezőnyében. 2009-ben Svájcban egyetlen pontot sem szereztünk, így búcsúzni kényszerültünk. 2016-ban, Szentpéterváron, hiába arattunk egy emlékezetes győzelmet Belarusz felett, a franciák ellen elszenvedett sima vereség és a körbeverések miatt ismét el kellett mondanunk a búcsút. Legutóbb, két évvel ezelőtt, Tamperében voltunk közel a célhoz, ahol a szokásos nehézségek mellett, hosszabbításban sikerült legyőznünk a franciákat, de a büntetőpárbajban végül az osztrákok diadalmaskodtak felettünk.

Bő másfél évtizeden belül, május 10-étől kezdődően, a dániai Herningben izgalmas események várnak ránk. Ha minden jól alakul, akkor utána talán érdemes lenne a csapat pozíciójának stabilizálásáról beszélni, sőt, évtizedes távlatban akár a negyeddöntőbe jutás lehetőségéről is elmélkedni. Ez nem is olyan irreális elképzelés, hiszen bár a legfelső szintű válogatottak, mint Kanada, Svédország, Finnország, az Egyesült Államok, Csehország és Svájc, valamint békeidőkben Oroszország, valóban nehezen megközelíthetők, már voltak olyan világbajnokságok, ahol a legjobb nyolc között szerepeltek olyan csapatok is, mint a dán, a norvég, a fehérorosz vagy a francia. Tehát van remény, hogy a jövőben a magyar válogatott is megvetheti a lábát a világ élvonalában.

Legyünk most a 2025-ös realitások talaján. Ezen a téren két alapvető szempontot mindenképpen figyelembe kell venni.

Először, hogy bár Magyarország egy korábbi célkitűzést elérve liftező csapattá vált - a 2023-as kiesés után tavaly egyből visszajutott -, ebben nem kizárólag a magyar jégkorong fejlődése játszott szerepet, hanem az is, hogy a mezőny évek óta rövidebb két együttessel. Az ukrajnai háború miatt Oroszországot és Belaruszt kirostálta a nemzetközi szövetség, és még nem látszik, mikor térhetnek vissza. Amint ezt megteszik, máris lényegesen nehezebb lesz a dolgunk.

Másodszor, a következő ellenfeleink a következő csapatok lesznek: Németország, Egyesült Államok, Kazahsztán, Csehország, Dánia, Svájc és Norvégia. Ezúttal nem találkozunk olyan csapattal, mint Tamperében Franciaország vagy Ausztria, akikkel valóban felemás esélyekkel nézhetnénk szembe – ők a másik ágra kerültek. A papíron és a hosszú távú tapasztalatok alapján ez a felállás nem tűnik könnyűnek.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a helyzet teljesen kilátástalan lenne. Ahogyan Majoross Gergely is megemlítette, a kazah csapatot már egyszer sikerült legyőznünk egy világbajnokság keretein belül, méghozzá 2013-ban Budapesten. Persze, az más kérdés, hogy végül ők jutottak fel, míg mi a másodosztályban maradtunk. Ráadásul a norvégokat és a dánokat is sikerült megverni a legutóbbi felkészülési időszakban, sőt, előbbieket kétszer is!

A jégkorong világában az edzőmeccsek nem a győzelmek táncparkettjei; sokkal inkább a stratégiai tervezés és a fejlődés színterei. Az eredményekből csupán a szakemberek tudnak érdemi következtetéseket levonni. Ezek az összecsapások nem a szurkolói lelkesedés szórakoztató pillanatait célozzák, hanem a csapatok szerkezetének finomhangolásáról, a játékrendszerek alapos elsajátításáról és a begyakorlásról szólnak. Még ha a győzelmek szépen mutatnak is, a valódi cél a hosszú távú fejlődés és a csapatkohézió erősítése.

Majoross Gergely a tavalyi, viharos és eseménydús, mégis sikeres divízió 1/A csoportos világbajnokság után lépett a válogatott élére. Ő az első magyar szövetségi kapitány évtizedek óta, aki hivatalosan is kinevezést kapott, noha a 2019-es kazahsztáni tornán már irányította a csapatot, Jarmo Tolvanen betegségének következtében. Pozíciója a korábbi edzői teljesítménye alapján szinte magától értetődőnek tűnt. Majoross a DVTK és a MAC csapataiban, valamint a szlovák élvonalbeli Érsekújvárnál is bizonyította tehetségét. A német másodosztályban szerzett tapasztalatai vegyes eredményeket hoztak, de azt mindenki tudja, hogy a hoki világában nincsen olyan edző, aki mindig a maximumot tudja nyújtani mindenhol.

Kétségtelen, hogy ő a legmegfelelőbb személy a megfelelő pozícióban – ezt a Magyar Jégkorong Szövetség korábbi vezetése is elismerte, hiszen ők kérték fel a posztra. Az új vezetésnek sem volt érdemi kifogása ezzel kapcsolatban. Ugyanakkor felmerülhetnek kérdések a világbajnoki keret összetételét illetően.

A helyzetet nem kis mértékben a körülmények szerencsétlen összjátékának tudhatjuk be, hiszen számos olyan tehetséges jégkorongozó marad ki, akiknek a vébén lett volna a helyük. Herningbe nem utazik a legjobban jegyzett öt magyar játékos közül három: sérülés miatt Bartalis István, a Fehérvár kiválósága, valamint a legjobbnak tartott védő, Stipsicz Bence, továbbá Sebők Balázs, aki lemondta a részvételt. A 2023-as finnországi világbajnokság hőse, a 37 éves Sofron István is megsérült, ahogy a fiatal Varga Balázs is, aki tavaly újoncként a feljutásban jelentős szerepet játszott, hiszen pont/meccses átlaggal segítette a csapatot. Nem meglepetés, hogy Schlekmann Márk, az Erste Liga legpontérzékenyebb csatárainak egyike, most sincs a keretben, hiszen őt eddig soha nem válogatták be világbajnokságra vagy olimpiai selejtezőre.

A válogatott jó néhány új arcot is bemutathat a következő világbajnokság során - a védelem és a támadósor terén is akadnak tehetséges fiatalok, azonban a kapusposzton egyelőre nincs új érkező. A debütáló játékosok között találhatjuk Tornyai Gábort és Laskawy Ferencet az UTE színeiben, az egykori cseh állampolgárt, Szathmáry Simont a DVTK-ból, Mihalik Andrást a DEAC-tól, Ambrus Gergőt a Fehérvár csapatából, Ortenszky Tamást a svájci Winterthur együtteséből, valamint Horváth Bencét a finn Jukuritból.

Itt kell megemlíteni a szintén vébéújonc, mindössze 16 éves - nála fiatalabb hokis utoljára 1949-ben játszott vébén - Szongoth Dománt. Az eddig Finnországban pallérozódó csatár a magyar hoki legújabb nagy reménysége - Hári János óta többen eljutottak ebbe a nem hivatalos pozícióba, NHL-draftosunk Vas János 2002-es sikere óta mégsem lett -, akinek . Ebben a szezonban Szongothnak ez már a negyedik tétre menő tornája lesz: ott volt augusztusban a pozsonyi olimpiai selejtezőkön, játszott a decemberi divízió 1/A-s junior- (kiesés lett a vége), majd áprilisban a szintén másodvonalbeli ifivébén (itt nagynehezen összejött a bent maradás). Az ifjú tehetség az U18-as vb-n 2+3 pontig jutott, ha a felnőttek közt is hasonlóra lenne képes, az nagymértékben növelné a draftesélyeit. Annál inkább, hogy a héten draftolta őt a USHL-be, az USA legerősebb juniorbajnokságába a Fargo Force, ami szintén óriási esélyeket kínál számára.

Ha már a hiányzó kulcsjátékosokról esik szó, ne felejtsük el megemlíteni a legkiemelkedőbb utazóinkat sem. Az idei szezonban a kapusok posztján Bálizs Bence és Vay Ádám helye vitathatatlan. Bálizs a norvég Sarpsborgban, míg Vay a szlovák Popradban bizonyította be tehetségét és megbízhatóságát. A védők sorában Garát Zsombor a brit bajnokságban kiemelkedett, ahol bajnoki címet is szerzett, míg a fiatal Hadobás Zétény az ECHL-es Iowa Heartlanders színeiben tette le névjegyét. Elöl pedig Galló Vilmos a finn Liigában, valamint a csapatkapitány Erdély Csanád is a csúcsformájukat mutatják.

A lényeg, hogy míg az amerikaiak, a csehek és a svájciak ellen csodára lenne szükség a pontszerzéshez, a németekkel, kazahokkal, dánokkal és norvégokkal szemben van esélyünk. A korábbi tapasztalatok – mint például Szentpéterváron vagy Tampere-ben – azt mutatják, hogy egy győzelem önmagában nem elegendő. Ezért fontos, hogy a küzdelem ne legyen ingyenes, és maximális elszántsággal lépjünk pályára. Nem szabad elfelejtenünk a Kanada ellen elszenvedett 0-6-ot, amelyről Majoross Gergely megjegyezte: „Biztos, hogy nem tisztelhetjük annyira egyik ellenfelünket sem, mint ahogyan tiszteltük Kanadát az első harmadban.” Most itt az idő, hogy másképp álljunk hozzá!

Kapusaink: Bálizs Bence, aki a norvég Sparta Sarpsborg csapatát erősíti, Horváth Dominik a Hydro Fehérvár AV19 színeiben játszik, míg Vay Ádám a szlovák HK Poprad hálóját védi.

Hátvédek: Garát Zsombor (Nottingham Panthers, brit), Hadobás Zétény (Iowa Heartlanders, amerikai/ECHL), Horváth Milán (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Nilsson Henrik (Kalmar HC, svéd), Ortenszky Tamás (EHC Winterthur, svájci), Szabó Bence (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Szathmáry Simon (DVTK Jegesmedvék), Tornyai Gábor (UTE)

Csatárok listája: - Ambrus Gergő (Hydro Fehérvár AV19) - Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19) - Galló Vilmos (KooKoo, Finnország) - Hári János (Hydro Fehérvár AV19) - Horváth Bence (Jukurit, Finnország) - Laskawy Ferenc (UTE) - Mihalik András (DEAC) - Mihály Ákos (Hydro Fehérvár AV19) - Nagy Krisztián (Budapest Jégkorong Akadémia HC) - Németh Kristóf (Hydro Fehérvár AV19) - Papp Kristóf (Iowa Heartlanders, Egyesült Államok) - Szongoth Domán (KooKoo, Finnország) - Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19) - Vincze Péter (Gyergyói HK) Ez a csapat összetétele izgalmas lehetőségeket rejt magában a jégkorong világában, hiszen a játékosok tapasztalata és tehetsége minden mérkőzésen mérhető.