Már elkezdte a fegyverkezését az a különleges NATO-ország, amely hadsereg nélkül létezik, és esélyes arra, hogy az Európai Unió következő tagja legyen.

Van egy különleges ország, amely a NATO alapító tagjaként szerepel a nemzetközi színtéren, mégis sosem rendelkezett saját hadsereggel. Ez az izgalmas állam Izland, egy Magyarországnál kissé nagyobb sziget, amely az Atlanti-óceán északi vidékén helyezkedik el, az Egyesült Királyság és Grönland között félúton. A közel 400 ezer fős népességgel bíró köztársaság most először indít el fegyverkezési programot, ami új fejezetet nyithat a történetében.

Izland az egyedüli ország a világon, amely részt vesz egy katonai szövetségben, anélkül, hogy bármilyen katonai erőt ki tudna állítani. Azonban az Egyesült Államok és Európa közötti kapcsolatok romlása, a NATO keretében bevezetett új, 5%-os védelmi költségvetési követelmény, valamint az orosz-ukrán konfliktus arra késztette ezt a kis szigetország kormányát, hogy fokozza védelmi kiadásait.

A júniusban Hágában rendezett NATO-csúcstalálkozón a tagállamok egy fontos megállapodásra jutottak: 2029-re a bruttó hazai termék (GDP) 5 százalékára emelik a védelmi kiadásokat. E kereteken belül 3,5 százalékot a "kemény védelem" területére fordítanak, ami magában foglalja a fegyverbeszerzéseket és a katonai személyzet juttatásait. Ezen kívül 1,5 százalékot szánnak egyéb fontos beruházásokra, például infrastrukturális fejlesztésekre és kiberbiztonsági intézkedésekre. Izland kormánya kifejezetten ezt az 1,5 százalékot kívánja beépíteni a költségvetésébe. E források felhasználásával az ország várhatóan megerősíti kibervédelmét, növeli a parti őrség létszámát és eszközállományát, valamint fejleszti azokat a lég- és vízi támaszpontokat, amelyeket a szövetséges hadseregek használnak.

amely a valóságban inkább külföldi humanitárius missziókban vesz részt, mintsem valódi katonai feladatokat látna el. Az országnak ezen kívül van egy légvédelmi rendszere, amelyet még az amerikaiak hagytak a szigeten, amikor 2006-ban végleg kivonultak, hogy közel-keleti háborúkra koncentráljanak. Az amerikai radarokat a partiőrség feladata üzemeltetni. Ezeken kívül 100 ezer négyzetkilométeres szigeten található még egy rendkívül elhanyagolt NATO légi támaszpont és egy kikötő is. Az ország évente helyet biztosít a szövetséges országok nagyszabású hadgyakorlatainak.

Izland védelmi stratégiája mindig is eltért a hagyományos értelemben vett katonai megközelítésektől; az ország inkább a szövetségi kapcsolatokra épített. Történelme során a sziget folyamatosan más hatalmakra támaszkodott: hol a Dán Királyság, hol a Norvég Királyság irányítása alatt állt. Évszázadokon át a skandináv helyőrségek jelentették az egyetlen katonai biztosítékot a területen, míg Izland önállóságát és biztonságát szövetségesei védelmében kereste.

A sziget védtelen állapota nem tartott sokáig, hiszen Winston Churchill brit miniszterelnök 1940 májusában, egy német partraszállás elkerülése érdekében, úgy döntött, hogy inváziót indítanak. Május 10-én a britek véres összecsapások nélkül foglalták el Izlandot, amely Nagy-Britannia stratégiai szempontjából kulcsfontosságú területe volt. Később, 1941 júliusában a megszállás feladata átkerült az Egyesült Államokhoz. Bár az Egyesült Államok ekkor még nem lépett be az európai konfliktusokba, Franklin D. Roosevelt elnök az izlandi jelenléttel már elkezdte formálni a hazai közvéleményt az amerikai katonák közelgő, elkerülhetetlen európai bevetésére. Ez a megszállás volt az első lépés a folyamatban. Amikor Japán 1941 decemberében megtámadta Pearl Harbort, Washington végleg belekerült a második világháború forgatagába.

Izland 1949. április 4-én, a második világháború utáni időszakban, Washingtonban alapító tagként írta alá az Észak-atlanti szerződést. A sziget stratégiai elhelyezkedése miatt jelentős védelmet nyert, cserébe pedig lehetőséget adott a szövetséges államoknak, hogy haderejüket az ország területén állomásoztassák. Azóta Izland nem alakított ki saját hadsereget, csupán egy kis létszámú partiőrséggel rendelkezik, amely a tengeri határok védelmét szolgálja.

A hidegháború éveiben az ország mégis belesodródott egy konfliktusba egyik szövetségesével, az Egyesült Királysággal. Ehhez háttérként érdemes ismerni, hogy az izlandi gazdaság gerincét már akkor is a halászat adta. A brit-izlandi konfliktus úgy kezdődött, hogy 1958-ban a britek a növekvő tőkehaligényüket - ami az angol konyha egy népszerű étele - úgy próbálták kielégíteni, hogy egyre közelebb és közelebb halásztak Izland partjaihoz, amire válaszul a hadsereg nélküli ország kijelentette, hogy 12 tengeri mérföldig igényt tart az összes környező vízre.

Az Egyesült Királyság az ENSZ-hez fordult, amely elutasította Izland követelését, mivel az 1950-es évek nemzetközi jogi normái szerint csupán a partvonalától számított 4 tengeri mérföld terület tartozott a szóban forgó államhoz. Ezen a zónán kívül bárki szabadon horgászhatott. Ennek eredményeként a brit halászat zavartalanul folytatódott.

A két nemzet 1958 és 1976 között három intenzív tőkehal-háborút folytatott, amelyek következtében egy tragikus haláleset is történt: egy izlandi matróz életét vesztette. A brit királyi flotta és az izlandi partiőrség hajói folyamatosan összecsaptak, amelyek során több tengerész súlyosan megsérült. Az Egyesült Királyság a konfliktus minden egyes fordulójában vereséget szenvedett el Izlanddal szemben, amely átalakította a helyzetet: már nem csupán négy, hanem 200 tengeri mérföldes zónát követelt meg a közeli vizek felett.

Izland egy alkalommal meg is fenyegette a NATO-t: ha nem állítják le a briteket, akkor kilépnek a szövetségből. Az izlandi kormányok mindig jó viszonyra törekedtek a szovjet vezetéssel, a kilépés forgatókönyvében benne volt, hogy a szovjetek bevonulnak az amerikai csapatok távozása után.

A történelmi háttér megismerése után elengedhetetlen kiemelni, hogy Izland jelenleg elkötelezett tagja a NATO-nak. Noha a múltban előfordult, hogy kilépéssel fenyegetőztek, csupán Londont próbálták ezzel zsarolni. Az izlandi kormány az 1,5%-os védelmi költségvetési hozzájárulás mellett arra törekszik, hogy részesedést nyerjen az Európai Unió keretein belül megvalósuló új védelmi együttműködésből is. Most, hogy Donald Trump visszatérésével sokan kétségbe vonják, vajon Washington valóban megvédi-e a kontinenst, az Európai Unió szerepe a kontinens és a szabad világ védelmében egyre fontosabbá válik.

Izland ugyan nem tagja az Uniónak, azonban Schengennek és az Európai Gazdasági Övezetnek igen, vagyis a szervezet országai és Reykjavík között szabadon áramlik a tőke és a munkaerő. Habár az uniós tagságuk nem valósult meg, mert Izlandnak be kellett volna engednie az uniós országok halászait féltve őrzött vizeire, de a szigetország egyre szorosabb kapcsolatra törekszik Brüsszellel.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a múlt héten egy különleges látogatásra utazott az atlanti-óceáni szigetre, ahol bejelentette a biztonsági és védelmi partnerségi megállapodásról folytatott tárgyalások kezdetét. Ez a megállapodás hasonló jellegű, mint az Unió tavaly júniusban Kanadával kötött egyezménye, amelyet az Egyesült Államok elnöke idén télen többször is megkérdőjelezett, fenyegetve az ország szuverenitását. Izland miniszterelnöke, Kristrún Frostadóttir kifejezte bizakodását, miszerint a védelmi megállapodást még az idén sikerül aláírni az EU-val, és hogy 2027-ben népszavazást tarthatnak az uniós csatlakozás kérdésében.

Izland, amelynek lakossága 400 ezer fő körüli, gazdag demokratikus hagyományokkal büszkélkedhet. A világ legrégebbi demokráciájaként emlegetett ország parlamentje, az Althing, már 1095 éve működik, ami még a keresztény magyar állam történeténél is korábbra nyúlik vissza. Az EU-tagság lehetősége 2027-re valószínűleg zökkenőmentesen megvalósulhat, feltéve, hogy a halászati kérdésekben sikerül egyezségre jutni, és a lakosság is a csatlakozás mellett voksol. A legfrissebb közvélemény-kutatások alapján az izlandiak 44%-a támogatja az uniós csatlakozást, míg 35%-uk ellenzi azt, a fennmaradó 21% pedig tartózkodott a véleménynyilvánítástól.