Majoros Hajni: "A műtét jelenti számomra az egyedüli utat előre"


Majka felesége a szétnyílt hasizma miatt döntött a műtét mellett.

Majoros Hajnalkának két fia van, mindkét terhessége során nagy súlyt cipelt, ez pedig odáig vezetett, hogy szétnyílt a hasizma, ráadásul már annyira, hogy csak a műtét segített rajta. Majka felesége nyíltan beszél róla, hogy átesett egy hasfal rekostrukciós műtéten - írja a Story magazin.

A második gyermekem születése után, hiába telt el néhány hónap, és hiába nem volt rajtam plusz súly, a tükörben úgy néztem ki, mintha még mindig három hónapos terhes lennék. Ez nagyon frusztrált, de megpróbáltam megnyugtatni magam azzal, hogy a testem regenerálódása csak lassabb ütemben zajlik. Azt hittem, hogy a sok mozgás segíteni fog, és visszanyerem a régi alakomat. Azonban két év elteltével, amikor már komoly hát- és derékfájdalmak kezdtek gyötörni, úgy döntöttem, hogy orvoshoz fordulok – emlékezett vissza Majoros Hajni.

A műtét utáni hetek igazi kihívást jelentettek számára, de mélyen belül tudta, hogy helyes döntést hozott. Ahogy a teste fokozatosan kezdett regenerálódni, egyre inkább vágyott arra, hogy visszatérjen a megszokott életéhez. "A felépülés kezdeti időszakában Peti lelkesen besegített a gyerekekkel és a háztartásban. Igazán szükség volt rá, hiszen még a nadrágomat sem tudtam magamra húzni. De úgy érzem, hogy a legfontosabb, hogy végre fény derült a problémára, és lehetőségem nyílt a műtétre."

Az egykori modell hozzátette, sokan nem veszik komolyan a szétnyílt hasizom problémát, de foglalkozni kell vele, hiszen rengeteg problémát okozhat hosszútávon. "A műtéttel nem a húszéves kori testemet szerettem volna visszakapni, hanem az esélyt, hogy hosszú távon is egészséges maradjak."

Related posts