Lelőtte magát a UnitedHealthcare vezérigazgatójának gyilkosa? A BBC hevesen reagált, miután súlyos hibát vétett egy hír összefoglalásában, amely az Apple termékeivel foglalkozott.


Az Apple az Egyesült Államokban és néhány más területen most kezdte csak el bevezetni az eszközeikbe integrált mesterséges intelligenciát, de máris egy komoly botrány középpontjába került. Az MI-értesítő rendszer ugyanis súlyosan "félreértelmezett" egy hírt, ami miatt a felhasználók könnyedén a BBC-re háríthatták a téves információt.

A brit közmédia applikációja egy érdekes értesítést küldött, amelyben arról számolt be, hogy Luigi Mangione, akit azzal vádolnak, hogy december 4-én New Yorkban a nyílt utcán meggyilkolta a UnitedHealthcare vezérigazgatóját, öngyilkosságot követett el. Azonban ez nem igaz: Mangione jelenleg is rendőrségi őrizetben van.

Az iOS 18 új funkciója egy érdekes megközelítést alkalmaz: ha egy bizonyos alkalmazásból rengeteg értesítés érkezik, akkor a legfrissebb értesítést a többi tartalmával összegzi. Ezáltal nem szükséges külön-külön megnyitni minden értesítést, hiszen a legfontosabb információk már a legfelső értesítésben láthatók. Azonban, mint az a fenti példa is tükrözi, néha megesik, hogy a rendszer tárgyi tévedésekkel rukkol elő. Egy különösen figyelemfelkeltő eset volt, amikor az Apple Intelligence a szakításokról érkező üzeneteket gyűjtötte össze, ami inkább csak egy érdekes fordulatot jelentett, mintsem komoly problémát.

A BBC nemrégiben külön cikket szentelt az Apple kérdőre vonásának, ami nemcsak a technológiai óriás számára lehet kínos, hanem a brit közszolgálati médium jó hírnevét is veszélyeztetheti. A felhasználók ugyanis könnyen összekapcsolhatják az értesítéseket a BBC nevével, ahogy az a fenti képernyőképen is megfigyelhető. Eközben az Apple Intelligence által végzett összegzésre a BBC-nek nincs rálátása, így a helyzet bonyolultabbá válik.

Az Apple egyelőre nem reagált a helyzetre, így kérdéses, hogyan értelmezhette félre az iOS mesterséges intelligenciája a gyilkossággal kapcsolatos híreket. A mesterséges intelligencia működéséről tudni érdemes, hogy időnként hallucinál, ami azt jelenti, hogy olyan információkat generálhat, amelyek sosem léteztek, vagy valós eseményeket keverhet össze.

Related posts