Kövér László véleménye szerint fontos, hogy felkészüljünk olyan helyzetekre, mint a román elnökválasztás, ahol egy szinte ismeretlen jelölt "mindenféle algoritmus segítségével" szerzett győzelmet.


"Készen kell állnunk arra, hogy a román elnökválasztás mintájára hasonló helyzetekkel találkozhatunk" - nyilatkozta Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke a Bayer Show karácsonyi különkiadásában.

A Telex szemléje szerint Kövér úgy fogalmazott, "van egy fenyegetés, ami épp a romániai elnökválasztás kapcsán vált teljesen világossá mindenki számára: a közvélemény manipulálása olyan eszközökkel, amelyek kívül esnek az adott állam hatáskörén. Románia ebbe beleszaladt."

Kövér véleménye szerint Calin Georgescu a háttérből, "különféle algoritmusok révén" szerzett győzelmet a választások során. Ezt a folyamatot "vérfagyasztónak" titulálta, és hangsúlyozta, hogy mindenkinek, aki a demokrácia értékeiben bízik, alapos felkészülésre van szüksége.

Calin Georgescu alig ismert jelöltként, a TikTok-kampányának köszönhetően nyert az első fordulóban, de az alkotmánybíróság titkosszolgálati információk alapján megsemmisítette az eredményt. Azt gyanítják, Oroszország beavatkozott a választásokba, kiterjedt törvénysértő kampány folyt Georgescu mellett, és bűncselekményből származó pénzzel is támogathatták. Ahogy egy elemzésünkben írtuk, a demokráciára nézve életveszélyes a román példa: noha orosz műveletekre hivatkoznak, az elnökválasztás leállításában geopolitikai szempontok és pártérdekek is szerepet játszhattak. Ez politikailag tovább erősítheti a szélsőjobbot, és ezután más országok is külföldi beavatkozásokra mutogatva korlátozhatják a választásokat.

Orbán Viktor az év végi sajtótájékoztatón kitért a román választások eseményeire is. Kiemelte, hogy részletes információkat kért a román fél részéről az ottani fejleményekről.

Related posts