Koncz Gábor megfogalmazásában a "szép halál" fogalma különleges fénytörésbe kerül, amikor az ember a színpadon távozik az élők sorából. Ez a pillanat nem csupán a vég, hanem egyfajta ünneplés is, ahol a művész utolsó lélegzetvétele egyben az életműve csúc

Amikor értesült arról, hogy Kossuth-nagydíjjal tüntetik ki, mélyen elmerült a gondolataiban, és mérlegelni kezdte, hogy elfogadja-e a megtiszteltetést.

Természetesen! Íme egy egyedibb változat: "Semmi esetre sem. Miért is ne fogadtam volna el?"

Vannak olyan művészek, akik úgy vélik, hogy ez a jelenség a megalkuvás egyik formája, különösen akkor, ha valaki nem osztja a hatalmon lévők politikai nézeteit. Ha viszont egyetértene velük, könnyen átveheti a nézőpontjukat.

Minden egyes ember és művész a saját útján jár, mindannyian különböző színekkel festjük meg a világot. Olyan sokféle lélek létezik, ahányan csak vagyunk. Amikor valaki egy értékes ajándékot, például egy rangos díjat kap, fontos, hogy kifejezze háláját az ajándékozónak, hiszen ez a gesztus a kapcsolatunk mélységét tükrözi.

Mennyire foglalkoztatja az, hogy mit gondolnak önről - ebből a szempontból?

Szívesen megosztom, hogy amennyiben nem érkezik 300-400 kommüniké, akkor lényegében egy sem érkezik, és mindegyikük kedvezően vélekedik rólam. Addig viszont nem foglalkozom ezzel. Ha viszont szükség van rá, készen állok megvédeni a saját álláspontomat.

Volt már példa arra, hogy meg kellett védenie magát hasonló jellegű támadások ellen?

Nem nagyon. Fizikai támadás ért már, kétszer-háromszor, az illető megjárta. Matyó ember vagyok. Amikor fiatalkoromban Pestre jöttem, apám így szólt utánam: "Fiam, ha megdobnak tűvel, szúrd agyon vasvillával."

Csodálatos érzés volt hazaérkezni a diplomaosztó után. Azóta, ha véletlenül összefutok valakivel, mindig ők köszönnek először. Pedig én is nagyon szeretném, ha én mondhatnám el a köszönést, de valahogy mindig megelőznek.

Tehát még hazajár Mezőkeresztesre, a szülőfalujába.

Természetesen! Képzeld el, hogy ezek a hétköznapi hősök összefogtak, és 12 millió forintot gyűjtöttek össze egy alapítvány számára. Ezen felül pedig egy háromméteres szobrot is emeltek rólam, amely méltó emléket állít a közösség összefogásának!

Nem sokan vannak, akik elmondhatják, hogy láthatják a saját szobrukat.

A helyi polgármester így fogalmazott: "Miért ne élhetnéd át ezt a csodát még életed során, mielőtt elhagynád a világot?" Azóta, amikor arra járok, ez a műalkotás mindig velem van, az országút mentén, a templom bal oldalán, ahol gyerekkoromban ministráltam.

Miközben a szoborra néz, talán egy sor gondolat és érzés cikázik az elméjében. Az alkotás részletei, mint a sima vonalak és az aprólékos kidolgozás, egy történetet mesélnek el, amely a művész lelki világába enged betekintést. Lehet, hogy a szobor formái és arányai különböző érzelmeket idéznek fel benne – a csodálatot, a melankóliát vagy éppen a felfedezés örömét. Azt is érezheti, hogy a szobor nem csupán egy tárgy, hanem egy időutazás, amely összeköti a múltat a jelennel, és reflektál a saját életére. Miért áll ott, és mit üzen a világ számára? Ezek a kérdések egy új perspektívát nyújthatnak, arra ösztönözve, hogy mélyebben elmerüljön a művészet és az emberi tapasztalatok összefonódásában.

Emlékszem, hogy már 12 évesen rájöttem: célok nélkül nem érdemes útnak indulni az életben, hiszen az iránytűm hiányában semmit sem tudnék elérni.

Ez az a különleges pillanat volt, amikor 12 évesen előadta a Nemzeti dalt.

Igen, és óriási volt! Gondolja el, akkoriban sokkal hidegebb volt márciusban, mint most, mégis az egész falu a községháza lépcsője előtt tolongott. Életem első tapsát akkor kaptam, s bár nagyon fáztam, abban a pillanatban nem éreztem hideget. Eufórikus gondolat járt át, hogy nekem ezzel a verssel még dolgom lesz. És úgy is lett, hat évvel később Pestre kerültem, és onnantól kezdve mintegy 25 éven keresztül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén szavaltam, ahol most Orbán Viktor miniszterelnök beszélt a március 15-i ünnepség alatt. Anno ezért is vettem édesanyáméknak egy fekete-fehér tv-t, hogy lássanak engem.

A szülei igazán büszkék voltak önre?

Apám mindenáron papot vagy orvost akart belőlem nevelni. Hát, ha belegondol, milyen pap lettem volna én, ha cölibátusban kell maradnom. Semmilyen. Szóval erről lemondtam. De apám akármilyen szigorú volt is, soha életében nem vert meg. Elég volt, ha rám nézett, és rögtön tudtam, mit jelent. Anyám más volt, ő támogatta a választásomat.

Orbán Viktor miniszterelnök idei március 15-i beszédét említette. Ön már látta?

Rendkívül kemény beszéd lett. Egyszer azt írta nekem születésnapomra: "Maradj ilyen kemény legény, mint amilyen vagy." Egyébként én is a bátor embereket szeretem. A semmilyeneket, a nyálasakat már nem igazán. De nem akarok poloskázni. Elég nagy és gazdag az életem, hogy csak arról beszéljünk.

Természetesen! Íme egy egyedibb megfogalmazás: "Rendben van, de szeretném megtudni, miért gondolja, hogy ez a beszéd olyan kemény volt."

Arra gondolok, hogy most, amikor egyedül állunk, kilépünk az Európai Unióból, mert vágyunk a békére. Én is keresem a békét, de amit Orbán mondott, az ellentétes az Európai Unió értékeivel.

De a magyar miniszterelnök nem azt mondta, hogy kilépünk. Így fogalmazott: "Az orvosság nem az, hogy hátat fordítunk az EU-nak, épp ellenkezőleg, nem kifelé, hanem befelé kell mennünk, elfoglaljuk és megváltoztatjuk."

Így van, én viszont nagyra becsülöm az angolokat, hogy kiléptek.

A "Miért?" kérdés mögött számos ok és motiváció rejtőzhet. Az emberek kíváncsi természetükből fakadóan gyakran keresnek magyarázatokat a világ jelenségeire, a cselekedetek mögött álló indítékokra vagy akár saját érzéseikre. A "miért" kérdése lehetőséget ad arra, hogy mélyebben megértsük a dolgokat, felfedezzük a kapcsolódásokat, és új perspektívákat nyerjünk. Ez a kérdés lehet az alapja a tanulásnak, a fejlődésnek és a személyes növekedésnek is. Az élet számos területén, legyen az tudomány, művészet vagy mindennapi helyzetek, a "miért" kutatása segíthet abban, hogy gazdagabb, tudatosabb életet éljünk.

Mert Anglia mindig Anglia volt. A háború alatt volt egy Churchilljük, aki megvédte őket. Én szeretem az efféle embereket.

Az Európai Unió valódi célja nem csupán a béke megőrzése, hanem az is, hogy a tagállamok kölcsönösen támogassák és erősítsék egymást. Az összefogás és együttműködés szellemében épülő közösség lehetőséget ad arra, hogy közösen nézzenek szembe a kihívásokkal, és egy stabilabb, prosperálóbb jövőt építsenek.

Nem az a lényege, de ön biztos nem erre számított. Én a békét támogatom.

Azt mondta, hogy nem akar poloskázni. De mit gondol arról, hogy a miniszterelnök poloskákhoz hasonlított civil aktivistákat, újságírókat, bírókat?

Ezzel a témával valóban nem foglalkozom. Megértem, hogy érdeklik az ilyen kérdések, és hogy provokatív szándékkal merültek fel, de ezekre a felvetésekre nem tudok válaszolni.

Miért nem?

Megengedhetem magamnak. Az embernek valamilyennek lennie kell, én ilyen vagyok. Mindennek az alapja az, hogy a félelem nincs benne a szótáramban. Senkitől és semmitől nincs félnivalóm.

Említette nekem korábban, hogy a gödi polgármester, Kammerer Zoltán egyszer azt mondta önnek, hogy ez az utca egyszer még Koncz Gábor utca lesz.

Amikor eljön az idő, hogy távozzak, akkor elmegyek. Mindig akkor lépek ki, amikor úgy érzem, hogy itt az ideje. Nem szeretnék senkinek a terhére lenni, hiszen tudom, milyen érzés, amikor valaki elhúzódik, amikor búcsúzni kell. Már számos temetésen vettem részt, és emlékszem, volt olyan alkalom, amikor Kosztolányi Dezső Halotti beszédét mondtam el, és a hallgatóság szemeiben könnyek gyűltek, mert úgy tudtam átadni a szavakat. Az én búcsúmra viszont nem tudom, ki fogja elmondani mindezt. Mélységesen hiszek a reinkarnációban, ahogyan Ratkó Jóska, a költőbarátom is, aki mindig erről a csodás témáról beszélt nekem. Szavainak mélysége és szépsége mélyen megérintett, és próbáltam megfogadni tanácsait. Megmutatta nekem az édesanyja sírját, és azt mondta, hogy az övé is ott fog pihenni. Én pedig megtanultam az "Anyám [Anyám...]" című versét, amely így kezdődik:

Anyám a föld mélyén pihen, ahol a gyökerek suttognak, és a csend mesél a múlt titkairól.

Ügyelni fogok arra, hogy ne tapossak rá.

Nem tudom, milyen formát ölthetne.

Az élet szárnyakat ad neki, és új irányokba repíti.

Könnyű, soványka teste

Nem vagyok biztos benne, hogy mi történt vele.

- bogárka, búza lett-e - Szárnyas kis lény, a rét szívében, Zöld fűben ugrál, mint egy kis mese. A napfény csillog, a búza lengedez, Kérdések szállnak, mi rejlik a kézben. Minden búzafalva titkokat rejt, A bogárka táncol, a nyár már eljött. Lágy szellő fúj, az idő megy tovább, Mi lett a búzából, elmeséli talán.

Ügyelni fogok arra, hogy ne tapossak rá.

Most inkább fókuszáljunk arra, hogy még mindig velünk van, és továbbra is aktívan részt vesz a játékban.

Igen, és jelenleg nem is vágyom távozásra. Amíg csak bírom, játszom. Tudja, csodálatos módja a búcsúnak, ha valaki a színpadon távozik. Néhány kollégám így hagyta el ezt a világot, és őszintén irigylem őket.

Milyen izgalmas és különleges a színpadi élet az Újszínház falai között! A kreativitás és a szenvedély találkozása mindig új élményekkel gazdagítja a színészeket és a közönséget egyaránt. Itt nem csupán előadások születnek, hanem egy közösség alakul, ahol a művészetek iránti szeretet és az együttműködés szelleme uralkodik. Minden egyes előadás egy új kaland, tele felfedezésekkel és meglepetésekkel. Az Újszínházban a színpad valódi varázslatot rejt, ahol a művészek és a nézők együtt élhetik át a színház csodáját.

Nagyon figyelmesen bánnak velem itt. Dörner György igazgatótól kezdve az öltöztetőkig mindannyian támogatnak, mivel a mozgásom nem a legkönnyebb. Jelenleg Az élet kapujában és a Kabaré Parisianában szerepelek, és mindkét előadást izgalmas kihívásnak érzem. Két igazán remek jelenetem van, és az igazgató azt mondta, hogy a tapsot már nem kell megvárnom, ami nagyon megörvendeztetett.

Mennyire emlékszik az első szerepére?

Az időpont és a helyszín kulcsfontosságú, hiszen főiskolás éveim alatt már a Vígszínház színpadán találtam magam. Valami különös véletlen, vagy talán a sors keze vezérelt, de elég hamar főszerepeket kaptam, ahol megcsillanthatam az egyéniségemet, a belső erőmet, az elszántságomat és a dinamizmusomat. Úgy érzem, mindezek mellett valóban készen álltam a kihívásokra.

Ezzel kapcsolatban most A dunai hajós filmszerepe jut eszembe.

Nagyon emlékezetes élmény volt számomra, hiszen a Fekete-erdőtől egészen a Fekete-tengerig utaztunk. Béreltük a Kossuth hajót, amely egyben a szállásunk is volt. Mindig is vonzottak a kalandfilmek, és külön örömmel töltött el, amikor megtudtam, hogy annyi országban megvásárolták a jogokat. Emlékszem, egyszer Párizsban látogattunk a sógorékhoz, és kimentünk a piacra. Hallottam, ahogy egy férfi és egy nő magyarul azon vitatkozik, hogy én ott vagyok-e. Megálltam, odafordultam hozzájuk, és mondtam: „Igen, Koncz Gábor vagyok.”

Páger Antalra a mai napig mint a mesterek egyik legnagyobbikára tekintenek.

Ő egy igazi zseni volt. Az "Egyedül" című színdarabban Páger tanítványát alakítottam, aki egyben a tanárom is volt. A szerepem szerint mélyen tiszteltem őt, szinte istenítettem. Az egyik próbafolyamat szünetében elkérte tőlem a szöveget, és beleírta, hogy mi szükséges a színészethez: határtalan önbizalom, hitelesség, az, hogy elhiggyék, amit játszol, valamint tartás és végtelen alázat. Amikor megköszöntem neki ezt a tanítást, csak egy laza mozdulattal legyintett.

Ma már léteznek olyan színészek, akik hasonló szintű tehetséggel és karizmával bírnak?

Mindannyian eltávoztak. Persze, akad néhány fiatal, akik néha felbukkannak, és tanácsért folyamodnak, ami igazán kellemes érzés. De a színjátszás világa drámaian átalakult: a legtöbben már csak a szappanoperák világában mozognak. Arról nem is beszélve, hogy sokan már az alapvető írásjeleket sem értik. Például, hogyan kellene játszani, ha a mondat végén egy pont vagy kérdőjel áll. A felkiáltójel pedig nem más, mint egyfajta ugródeszka a kifejezéshez. Nem mindegy, hogy mit, hogyan használsz, és hol tartasz szünetet a mondanivalód során.

Azt szokták emlegetni, hogy a mai színház világa sokkal letisztultabbá vált: olyan ez, mint ahogy mi most itt, egymással csevegünk.

Valóban, és éppen ezért érzem, hogy a drámai hatás hiányzik, hiszen nincs váltás, sem szünet. A testtartás is kulcsszerepet játszik, s az sem elhanyagolható, hogyan formálod az arcodat. Amikor átvettem a Kossuth-nagydíjat, ezt a gondolatot osztottam meg a három prominens politikai vezetővel: Kövér László államfővel, Sulyok Tamás köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel:

Ez a hivatásom, színészként a szemek mélyéből merítek inspirációt, azok beszélnek hozzám. Amikor a tekintetek találkoznak, azonnal érzem, hogy az üzenetek valódiak-e.

Mit tükrözött a tekintetük?

Azt, hogy ezek az emberek milyen mélyen megbecsülnek, igazán boldoggá tesz. Amikor értesültem arról, hogy megkapom ezt a díjat, elöntött az érzelem. Hazafelé tartva a színházból, az első gondolatom az volt, hogy azonnal megosztom a feleségemmel, hiszen mindig örömöt szeretnék szerezni neki. Kicsit azonban megálltam, hogy hagyjam, hogy a hír súlya leülepedjen bennem, és csendesen ünnepeljem ezt a csodálatos pillanatot, ami velem történik.