Engedd szabadjára a játék örömét!
Olyan sokszor hallani, hogy egy felnőttnek "értelmes" hobbik kellenek, hogy gyerekes, ha számítógéppel vagy asztali társassal játszik. Ha valakiben megvan a játékosság és a vidámságra való hajlam, akkor éretlennek bélyegzik meg, mintha az lenne a felnőttség és az érettség fokmérője, hogy milyen komor vagy elgyötört arccal megy a munkába nap mint nap... A modern társadalmak azonban a túlzott komolyság és hatékonyság jegyében hajlamosak megfeledkezni a játék és a játékosság felnőttkori jelentőségéről. Ezt a kártékony trendet tükrözi az is, ami a budakalászi ártéri erdőben történt: Manófalva lerombolása.
A játék nem csupán a komolyság ellentéte, hanem annak fundamentuma. E gondolat köré épül Johan Huizinga klasszikus műve, a "Homo ludens" (Játékos ember), amely hangsúlyozza, hogy a kultúra a játék keretein belül és mint játék bontakozik ki. A játék nem a valóság elutasítása, hanem éppen ellenkezőleg: a valóság egy kulcsfontosságú eszköze a világ megértésében, feldolgozásában és kreatív értelmezésében. De mit is jelent mindez a mindennapi életünkben?
Manapság egyre inkább gyermekközpontú társadalomban élünk, és hála Istennek, számos fejlesztési lehetőség, terápia és program áll a fiatalok rendelkezésére. Ezek segítik őket abban, hogy felnőttkorukban egészségesebb mentális állapotban lépjenek be a világba. Azonban amikor elérik a felnőttkort, gyakran megszűnnek ezek a támogató programok, és a nagybetűs életben mindenkinek saját erejéből kell helytállnia, anélkül, hogy ezt a fontos szemléletet továbbra is megőrizné.
Felnőttként is szükségünk van a játékra, és ez korántsem ördögtől való dolog, persze csak mértékkel. Az a meggyőződésem, hogy a játékstílusunk sokat elárul arról, hogyan éljük az életünket. Az általunk választott játékok, megoldások és lépések a való élet kihívásaira is rávilágítanak. Sőt, a játék során szerzett tapasztalatok olyan stratégiákat kínálnak, amelyek éles helyzetekben talán nem jutnának eszünkbe. Például a Manófalva lerombolása jól illusztrálja a szigorú szabályokhoz való ragaszkodást, amely minden játékos élvezetet kiolt, és megmutatja, mennyire fontos a kreativitás és a rugalmasság az élet bonyolult helyzeteiben.
Mert egy olyan helyzet állt elő, ami a rombolók számára problémát jelentett: a kerékpárúton lassítani vagy akár megállni kellett, miközben a túl sok látogató zűrzavart okozott a környék békéjében. Ilyen körülmények között valóban nehéz volt helytállni. Azonban a válasz nem a rombolásban rejlett.
Kánya Tamás land art művészként egy varázslatos helyet álmodott meg, amelyet madarak és mókusok számára épített, de az emberek, különösen a gyermekek számára is mesebeli élményeket kínál. Manófalvája a játékosság szellemének kézzelfogható megjelenése, ahol a természet adottságaival játszva teremtett egyedi és időleges rendet. Ez a szabad, önzetlen alkotás békét és varázslatot hoz a természetbe, lehetővé téve, hogy mindenki felfedezze a képzelet határait.
Manófalva vandál módon történő lerombolása nem csupán anyagi veszteséget jelent, hanem sokkal mélyebb sebet ejt a közösségen. Ahogyan a helyiek fogalmaztak: "Nem csupán a kéreg, a fa vagy az uszadék tűnt el, hanem valami sokkal értékesebb: a közösség összetartozásának érzése, a kölcsönös tisztelet, és a józan ész."
Ez az aktus a játék szelleme ellen irányuló rombolás szimbolikus megnyilvánulása volt. A kreatív világ és a kreativitás tagadása, a "mintha-világ" lerombolása ilyen módon valósággá vált. A "mintha- világ" fontos eleme kellene legyen az életünknek, a gondolatainknak. Ez a világ lehetővé teszi a szellemi kísérletezést, a kreativitást és az elszakadást a közvetlen életszükségletektől. Ahogy Hankiss Elemér is megfogalmazza, "a játékban nem ismerek tréfát", mert a játék rendkívül komoly, fegyelmet, áhítatot, odafigyelést és reményt követel meg - olyan erényeket, amelyekre a felnőtt létben is szükségünk van. Hankiss Elemér egy másik, mélyebb réteget is hozzátesz: a játék legfőbb funkciója az lehet, hogy megvéd minket az élet "idegen országának" veszélyeivel és önnön félelmeinkkel szemben.
Amikor átlépünk a játék világába, például a szabályalapú játékok során tudatosan korlátozzuk a szabadságunkat, hogy végül gazdagabb élményekhez és több szabadsághoz jussunk. Ez a "több szabadság" nem csupán a fizikai határok átlépését jelenti, hanem a kreatív problémamegoldás, az új perspektívák felfedezése és a lelki alkalmazkodóképesség fejlesztésének lehetőségét is magában foglalja.
A korunk egyik romboló ereje a komolyság vétke. Az, hogy nem engedünk be semmit csak loholunk a napi teendőink után. A rombolóknak a mások számára örömet és értéket teremtő játékos tér csak "fölösleges", esetleg zavaró volt (akár a helyszínválasztás, akár az általa vonzott tömeg miatt), amit ki kell iktatni. Pedig ha a rombolók is megnyitják gyermeki szívüket és látásmódjukat akkor bizony megkönnyebbült csodára lelnek benne, saját magukban is. Johan Huizinga holland kultúrtörténész szerint a játék különleges, elhatárolt, önként vállalt tevékenység, amely kívül esik a "komolyság" fogalmán, sőt, a játék fogalma magasabb rendű annál. A játék rendet teremt, feszültséggel, egyensúllyal, ritmussal és harmóniával van tele. A kultúra, a jog, a tudomány, a művészetek - mind a játékos szellem szüleményei. Tehát a kreatív játékból születnek igazán nagy gondolatok és elmék, mert eljátszunk a gondolattal, hogy mi lenne ha? És itt kezdődik az életre való felkészülés akár gyerek, akár felnőtt korban.
