"Elképesztő, hogy sikerült átvészelnie egy ilyen zord éjszakát" - mondta a


Részletes beszámolót tettek közzé a szlovén hegyimentők a Kamniki-Alpokban rekedt magyar túrázó megmentéséről. A nőhöz először Tadej Trobevšek hegyimentő ereszkedett le, aki nehéz és fárasztó műveletnek írta le a történteket. Amikor először meghallották a nő kiáltását, nem tudták pontosan meghatározni a tartózkodási helyét, mert a sziklák visszaverték a hangot. Csak a nő helikopterről észlelt fényjeleinek köszönhetően tudták azonosítani tartózkodási helyét.

A beszámoló szerint Trobevšek úgy tudott leereszkedni a nőhöz, hogy egy lucfenyőhöz kötötte százméteres kötelét. A nőt a hálózsákjába bugyolálva találta meg. Azt mondta, ebben a pillanatban több érzelem is kavargott benne. Megkönnyebbült, hogy élve találták meg a Magdolnaként megnevezett nőt, de aggódott is az állapota miatt. Túlélését pedig csodának nevezte.

A hegyimentők orvosa ezután leereszkedett a túrázóhoz, aki a hidegben reszketve várta a segítséget. A nő egy bögre forró teát kapott, amelyet az orvos óvatosan a kezébe nyomott. Hypotermiás állapota miatt teste már nem reagált, lábai pedig teljesen érzéketlenné váltak a dermesztő hidegben. Miközben a fagyási sérüléseit próbálta kezelni, a nő kétségbeesetten jelezte a mentőknek, hogy barátja a közeli szakadékba zuhant. A hegyimentők azonban nem akarták megterhelni a nő lelkét a borzalmas hírrel, így csak annyit mondtak, hogy a legfontosabb most az, hogy őt biztonságba helyezzék a sziklák közül.

A nő elmesélte a mentőknek, hogy egy online térkép segítségével próbáltak tájékozódni, azonban nem találták meg a térkép által jelzett ösvényt. Barátja akkor zuhant a szakadékba, amikor felfelé mászás közben megcsúszott egy sziklán. A baleset után még tudtak egymással kommunikálni, a férfi jelezte is neki, hogy eltört a lába. A nő ezután hálózsákjába bugyolálta magát. Éjfél körül hallott valamilyen hangot a mélyből, barátja azonban később már nem válaszolt neki.

A hegyimentők napokon át próbálták kimenteni a sérült férfit a Kotliska-szurdok területéről, de a veszélyes időjárási viszonyok miatt fel kellett függeszteni a mentőakciót. Holttestét december 26-án, több mint kétméternyi hó alatt találták meg.

A Szlovén Hegyimentő Egyesület történetének egyik legkomplexebb és legkihívásosabb mentőakciójának minősítette a két magyar túrázó napokig tartó keresését az Alpokban. Az akció során összesen 109 tapasztalt hegyimentő közreműködött, akik mindent megtettek a túrázók biztonságos hazahozataláért.

Related posts