A tudomány iránti elkötelezettségük végzetes következményekkel járt: 19 szovjet tudós tragikus sorsa, akik életüket áldozták a tudásért. A 24.hu cikkében felfedezhetjük e rendkívüli elkötelezett egyének történeteit, akik a tudományos fejlődés érdekében kü
1921-ben Nyikolaj Vavilov, a neves botanikus és genetikus, Petrográdba érkezett azzal a célkitűzéssel, hogy megalapítsa a Vavilov Növényipari Intézetet, amely a világ első magbankjaként funkcionált. Az intézet központját egy egykori palotában alakították ki, közvetlenül az Izsák téri katedrális mellett. Itt egy forradalmi küldetés vette kezdetét: a világ különböző tájairól származó növények genetikai állományának összegyűjtésére, tanulmányozására és megőrzésére készültek. Ebben az időszakban a génbankok, és különösen a magbankok koncepciója viszonylag új volt, ezért sokan kételkedtek a hosszú távú hasznukban, sőt, Vavilovot sokan azzal vádolták, hogy csak elpazarolja a rendelkezésére álló forrásokat. Azonban 1933-ra Vavilov és csapata saját gyűjtéseik, fáradhatatlan utazásaik és nemzetközi együttműködéseik által jelentős eredményeket értek el.
több mint 148 ezer élő magot és gumót szedtek össze, és intézetük világhírűvé vált.
Vavilov tudományos eredményei és világszerte kiépített kollegiális hálózata külföldön komoly presztízst szerzett neki, ám a Szovjetunióban növelte a vele szembeni gyanakvást. A genetikát nyugati, burzsoá mételynek tartó Liszenkóval, Sztálin kegyeltjével való kapcsolata is megromlott. 1940-ben gyűjtőútra indult, ennek során a szovjet titkosrendőrség, az NKVD letartóztatta Vavilovot, akit egy sor megalapozatlan váddal - például ellenséges hatalmaknak való kémkedéssel - illettek, és kínzással próbálták beismerő vallomásra kényszeríteni. A halálra, majd életfogytiglanra ítélt tudós a börtönben halt meg 1943-ban, hivatalosan szívmegállás következtében, de elképzelhető, hogy éhen halt.
Az intézet felügyelete a kollégákra hárult, miután Vavilovot letartóztatták, és 1941-ben, amikor a nácik körbezárták Leningrádot, egy évnyi megpróbáltatás várt rájuk. A várost a világtörténelem leghosszabb ostroma sújtotta, amely során legalább 750 ezer ember vesztette életét. A lakosok élelmiszerhiánnyal küzdöttek, értékeiket élelemre cserélték, és végül még háziállataik is az asztalra kerültek, köztük Pavlov híres kutyái is. A Vavilov Intézet munkatársai azonban egységesen úgy döntöttek, hogy a gyűjteményük védelme érdekében semmilyen körülmények között nem nyúlnak hozzá az értékes mintákhoz. Éjjel-nappal őrizték őket, megvédték a légitámadásoktól (több mint 100 gyújtóbomba csapott az intézet tetejére), a fosztogatóktól, a patkányoktól és a saját elviselhetetlen éhségüktől is.
A rendelkezésünkre álló információk szerint az intézet munkatársai közül 19-en szenvedtek éhen, köztük Alekszandr Scsukin, akit az íróasztalánál találtak, kezében egy csomag mandulával, amely talán megmenthette volna az életét. Történetük azonban nem csupán a fájdalomról és a veszteségről szól; a győzelem és a kitartás is megjelenik benne. 1967-re már körülbelül 100 millió hektár szántóföldet ültettek be azokkal a magvakkal, amelyeket az intézetben őriztek. A Vavilov Intézet napjainkban a világ öt legjelentősebb génbankjának egyike, és az 1991 óta Szentpétervárnak hívott városban tárolt magok és növények 90%-a egyedülálló, sehol máshol nem megtalálható a földön.
