A Z generációsok mindennapjait egyre inkább átszövi a tökéletesség iránti elvárás, amely szinte észrevétlenül formálja a gondolkodásukat és életvitelüket. A közösségi média világában felnőve, ahol a látszat sokszor fontosabb, mint a valóság, a fiatalok fo
A Z generáció újdonságaiból sohasem elég, ahogy az internet adta kiaknázatlan lehetőségekből sem. Talán abban mindannyian egyetértünk, hogy az interneten, a közösségi média felületeken egyesek másképp viselkednek, más identitást vesznek fel, mint a való életben. Ezt nevezzük digitális identitásnak, ami a Z generáció esetében már veszélyeket is rejteget.
Régóta mondogatjuk már, hogy az interneten semmi sem az, aminek látszik, az online térben mindenki kizárólag az előnyös oldalát mutatja, így nem releváns az a kép, amit egy adott illetőről a közösségi média profiljai alapján látunk. Ezt könnyebb mondani, mint elhinni, pláne akkor, amikor egy egész generáció kezdi teljesen újraértelmezni a digitális én jelentését. A Z generáció önkifejezésének terepe mára egyértelműen a közösségi média és összességében az online felületek lettek, így már nagyobb jelentéstartalommal bír esetükben az, hogyan azonosítják magukat az interneten.
Ez a jelenség egy teljesen újfajta kihívást hoz magával, hiszen míg korábban a fiatalok legfőbb dilemmája az volt, hogy másokhoz viszonyítva mérjék saját értéküket és szépségüket, most már a digitális alteregójuk lett a meghatározó. A valóságban azonban szinte lehetetlen elérni ezt a "tökéletességet", mivel az online térben egy gondosan megkomponált világban létezik a digitális énünk, amely akár hibátlan is lehet, ám a való életben ez egyszerűen nem kivitelezhető. Így tehát, ha a Z generáció tagjai a valójában nem létező digitális másukhoz kezdik el hasonlítani magukat, az egy önértékelési krízis lavináját indítja el, amely szinte megállíthatatlan.
Régebben a képek filterezése a kreativitás kifejezésének izgalmas módja volt, ám mára két szélsőség alakult ki: az egyik tábor elutasítja a retusálást, míg a másik minden egyes megosztott fotóján előszeretettel alkalmazza az efféle technikákat. Ez a jelenség szorosan összefonódik az önértékelésünkkel, függetlenül attól, hogy élünk-e a szépítők adta lehetőségekkel vagy sem. Mindkét megközelítés hozzájárul a digitális énképünkhöz: az első esetben a természetességünket hangsúlyozzuk, mintha teljes mértékben elégedettek lennénk a megjelenésünkkel - pedig a háttérben gyakran hosszú órák állnak, amelyeket a tökéletes fények és szögek keresésével töltünk. A másik oldalon viszont az a vágy tükröződik, hogy tökéletesek legyünk, hajlandóak vagyunk extrém megoldásokhoz folyamodni, mindezt csak azért, hogy megkapjuk a kívülről érkező pozitív visszajelzéseket.
Makenzie Schroeder és Elizabeth Behm-Morawitz tanulmányukban új dimenziókat nyitnak az ön-összehasonlítás és az ön-tárgyiasítás fogalmaival, melyek a túlságosan szűrő filterek hatására formálódnak, különösen a fiatalok körében. Kutatásuk során nem csupán az arcfelvételekre, hanem a testet érintő szépítő és karcsúsító filterekre is fókuszálnak, amelyek könnyen vezethetnek testképzavarokhoz, sőt, evészavarokhoz is. A filterek gyakori használata erősíti a testükkel való elégedetlenséget és fokozza a fogyás iránti vágyat. A kutatás során 187 nő részvételével végeztek módszertani elemzést, akiket három különböző csoportba soroltak:
Az eredmények világosan jelezték, hogy az első csoport tagjainak önértékelése szenvedett a legnagyobb mértékben, és náluk kezdetleges testképzavaros tünetek is megjelentek. Ezzel szemben a harmadik csoport tagjai nem tapasztaltak jelentős változásokat önértékelésükben. Schroeder a kutatás lezárása után kifejtette: "A karcsúsító filterek aktiválhatnak egy olyan társadalmi ön-összehasonlítást, amely során az egyén valódi megjelenését a digitálisan manipulált verziójával állítja párhuzamba. Ez különösen aggasztó lehet a fiatalabb generáció önértékelésének szempontjából."
Manapság az sem könnyíti meg a Z generációsok helyzetét, hogy a technológia is gyorsabban fejlődik, így a filterek egyre kifinomultabbak, és több esetben fel sem tűnik, hogy egy adott felhasználó képén van-e filter vagy nincs. Éppen emiatt történhet az, hogy önmagunknak ez a retusált verziója válik az etalonná, és elhisszük, hogy a valóságban is úgy nézünk ki, és mivel szépek vagyunk, ezért jobb emberek is.
Az online identitásunk három részből áll: az első az a tulajdonság, ami egyedivé tesz; a második, ami egy adott csoportba sorol, amely által tartozunk valahová az online térben is; a harmadik pedig az online aktivitásból áll össze, az érdeklődési kört azonosítja be. Ezzel több probléma van, már csak azért is, mert a Z generáció tagjai nem ragadnak le a közösségi médiában kialakított énképüknél, egy lépéssel előrébb járnak, ugyanis egyre jobban élvezik az olyasfajta online tereket, amit a Fortnite vagy a Roblox biztosít. Ezek a felületek ugyanis azon túl, hogy új közösségépítési lehetőséget nyújtanak számukra, arra is lehetőséget adnak, hogy megmutassák egyedi stílusukat, és egy másfajta módon fejezzék ki magukat.
Ezekben a játékokban személyre szabott avatárok és virtuális tárgyak vásárlása révén kifejezhetik egyéniségüket, és az sem probléma, hogy az úgynevezett skinekért rengeteg pénzt kell kiadniuk. Benoit Vatere tudományos kutatása rámutat arra, hogy ez is egy módszere a fiatalabbak önkifejezésének, ami másképp hat önértékelésükre, mint a közösségi média nyomása. A virtuális valóságokban, tehát a különféle játékokban, arra kapnak lehetőséget, hogy szinte minden korlát nélkül alakítsák identitásukat, és ehhez minden felhasználó számára egyenlő feltételeket biztosítanak.
Vatere meglátása szerint azok a sikeres termékek, felületek, amelyek képesek újraértelmezni a fizikai vágyakat és digitális élményekké alakítják azokat, támogatva ezzel a Z generáció önkifejezési igényeit az online térben. A bökkenő viszont továbbra is az, hogy a fiatalabb generáció tagjai szívesebben azonosítják magukat virtuális személyiségükkel, semmint a valóssal. Mint Vatere is írja,
A Z generáció képviselői egyre nagyobb összegeket fektetnek be virtuális tárgyakba, és sokan közülük úgy vélik, hogy online identitásuk valójában a valódi önképüket tükrözi. Számukra a digitális világ nem csupán egy kiegészítő, hanem a személyiségük szerves része, amelyben egyedi stílusukat és értékeiket fejezhetik ki.
A helyzet tehát továbbra is aggasztó, hiszen a Z generáció egyre inkább elveszíti a tájékozódását önmagával kapcsolatban. Sok fiatal küzd azzal, hogy kiderítse, ki is ő valójában, és mi az igazi identitása. A manipulált valóság rendkívül vonzó, szemet gyönyörködtető és idealizált, de sajnos egyáltalán nem hiteles. Ez a csalóka szépség az egyetlen gyengesége, ugyanakkor éppen ez a legnagyobb problémája is.
Egyre több pszichológus hívja fel a figyelmet a digitális nagytakarítás fontosságára, ami arra ösztönöz minket, hogy tudatosabban válogassuk meg, kiket követünk, és mit osztunk meg a közösségi médiában. Ha a követett profilok között olyanok vannak, akik csak agyonszerkesztett tartalmakkal bombáznak minket, folyton versengésre késztetnek, vagy egyszerűen csak kellemetlen érzéseket ébresztenek bennünk, akkor érdemes megfogadnunk belső iránytűnk üzenetét: ne habozzunk eltávolítani őket a listánkból. A digitális tér is lehet a mentális egészségünk szolgálatában, ha tudatosan alakítjuk ki a környezetünket.
Manapság egyre népszerűbb javaslat, hogy olyan platformokat kövessünk, amelyek a természetességet, a testpozitivitást és az önszeretetet hirdetik. Ez nem véletlen, hiszen a fiataloknak, különösen a Z generáció tagjainak, kifejezetten szükségük van erre a támogatásra. Ahogy egyre inkább az online világban élik meg a mindennapjaikat, úgy a valódi, esetleges tökéletlenségek láthatóvá válása segíthet abban, hogy reálisabb elvárásokat állítsanak magukkal szemben. A cél világos: vissza kell állítani a digitális tér autentikus jellegét, hogy a Z generáció tagjai könnyebben találjanak egyensúlyt a virtuális identitásuk és a valódi, értékes énjük között. Ezáltal nemcsak a mentális egészségüket védhetik, hanem egy egészségesebb önképet is kialakíthatnak.
