Fliegauf Bence éles kritikát fogalmazott meg Rákay Philip Petőfi-filmjével kapcsolatban, kijelentve: "nem megfelelő irány, hogy kungfu-filmet készítenek a márciusi ifjak történetéből."

Állampolgárként várja a hiteles történelmi filmeket. Ha a trailerben nem kungfuznak, és nem dagályos zenére lengetik a magyar zászlót, ő rohanni fog a moziba.

A Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon debütált Fliegauf Bence legújabb alkotása, a Jimmy Jaguar. A világpremier kapcsán a Népszava egy exkluzív interjút készített a rendezővel, aki kiemelte, hogy ez már a második no-budget filmje, amely A-kategóriás fesztiválon mutatkozik be; az előző filmje Berlinben elismerést is kapott.

Fliegauf az állami filmfinanszírozásról és az abból kiszorultakról is megosztotta a gondolatait, meglátása szerint a magyar filmtörténet most két szálon zajlik.

Az egyik a Nemzeti Filmintézet (NFI) ambiciózus projektje, míg a másik a független filmesek kezdeményezése, akik tovább viszik azt a magyar filmes örökséget, amit mindannyian jól ismerünk. Filmtörténészként izgalmas kihívás vár ránk, amikor majd elemezni kell ezt az egy-másfél évtizedes időszakot, és feltárni, mi is zajlott valójában. Örömmel tölt el, hogy a független alkotók között találhatom magam, különösen, mert a Rengeteg – amit úgy tudom, széles körben láttak – az egyik első film volt a legújabb trendben.

- fejtette ki a Rengeteg, a Dealer, a Tejút, a Womb és a Csak a szél nemzetközileg elismert rendezője.

Fliegauf kifejtette, hogy az a nagyszabású kísérlet, amelyet a Nemzeti Filmintézet folytat, valójában egy merész és innovatív kezdeményezés, amely a hazai filmtörténet új dimenzióit hivatott felfedezni.

A kísérlet középpontjában az áll, hogy lehetséges-e valódi művészeti értéket teremteni keresztény-konzervatív alapelvek mentén. Az eredmények alapján világossá vált, hogy nem a legjobb irány, ha kungfu-filmet készítünk a márciusi ifjakról. Ezzel szemben a Hunyadi-sorozat valóban világszínvonalú, professzionális produkció, ahol az igazi kérdés a költségek és az elért érték egyensúlya. Ez egy összetett dilemma, mivel egyetértek azzal, hogy szükség van hősies, történelmi filmekre, hiszen egy sikeres alkotás képes frissíteni a kollektív emlékezetet. De mi lett volna, ha ezt a hatalmas költségvetést (amely legalább 15 milliárd forint) inkább arra fordítják, hogy tíz, hasonlóan magas színvonalú, konzervatív értékeket képviselő filmet készítsenek? Az igazi kihívás az, hogy a művészi kifejezés és a közönség igényei hogyan találkozhatnak egy olyan kulturális környezetben, ahol a hagyományos értékek is érvényesülni tudnak.

Elárulta, hogy milyen típusú filmek inspirálták őt:

Vegyük például A gyertyák csonkig égnek című regényt, amely mesterien megragadja a polgári élet szépségeit és fájdalmait. Hiszem, hogy egy nívós filmadaptációt érdemes lenne készíteni belőle, amely akár a vörös szőnyeges fesztiválok világába is eljuthatna. De gondoljunk csak a második magyar hadsereg tragikus sorsára, amely szintén megérdemelne egy méltó feldolgozást! Vagy mi lenne, ha egy mai, pátosz nélküli szemlélettel közelítenénk az 1956-os forradalomhoz? Például úgy, ahogyan Moharos Attila tette a Szolgának születve című filmjében, ahol a hitelesség és az érzelmek találkoznak. Sztehlo Gábor evangélikus lelkész története is izgalmas alapanyag, hiszen ő egy igazi hős a maga módján. Nem lenne érdemes megkérdezni olyan rendezőket, mint Mátyássy Áron vagy Pálfi György, hogy foglalkoznának-e ezzel a témával? Persze, tudom, hogy könnyű csak beszélni és várni a csodát, és tisztában vagyok vele, hogy a helyzet bonyolult. Évek óta folyik a diskurzus arról, miért kapnak csak liberális alkotók támogatást és miért csak liberális projekteket finanszíroznak. De úgy tűnik, most kezd ez a dinamika változni. Mint néző és állampolgár, vágyom a hiteles történelmi filmekre. Ha a trailerben nem látok kungfut, és a zene sem dagályos, máris ott leszek a moziban. És gyanítom, nem leszek ezzel egyedül a nézőtéren.

A Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon debütáló Jimmy Jaguárról a Hollywood Reporter is megosztotta véleményét: