Tényleg ennyire gyorsan eltelt a tél? Ma akár 20 fokot is mérhetünk!


Végre véget ért a hosszú ideje tartó nyomozás: egy rejtett zugban lévő hotelben bukkantak rá az eltűnt testvérpárra!

A mai időjárás Budapesten többnyire felhős lesz, rövid napos időszakokkal. A nap folyamán többször is előfordulhat zápor, és a szél is megélénkül, a hegyekben pedig erős, akár viharos lökések is lehetnek. A hőmérséklet délután 13, 14, este 10, 11 fok körül lesz,

Az ország többi területén is sűrű felhőzet borítja majd az eget, amely északkelet és észak irányba mozog. Ennek ellenére időnként még napos szakaszokra is számíthatunk. A csapadék valószínűsége folyamatosan emelkedik, így az ország számos helyszínén esőre is lehet kilátás. A szél reggelente különösen a Dunántúlon és a keleti határvidéken erősödik meg, utóbbinál akár viharos széllökések is előfordulhatnak. A nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul, míg éjszaka 2 és 8 fok közötti hőmérséklet várható.

Szerdán a vastagabb felhőréteg a keleti határt is elhagyja már, és legalább néhány órára mindenhol kisüt a nap. Emellett azonban elszórtan lehet eső és zápor, a szél pedig időnként megélénkül, ám az esti órákra ez mérséklődik majd. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 16 fok között várható - írja a met.hu.

Related posts