A bíróság végső döntése értelmében a Jay-Z-t erőszakkal megvádoló nőnek nem szükséges felfednie személyazonosságát.


Analisa Torres bíró döntése értelmében továbbra is megőrizheti anonimitását az a nő, aki még a hónap elején vádolta meg Jay-Z-t azzal, hogy P. Diddy-vel felváltva erőszakolták meg őt egy gálát követően.

Mint arról korábban beszámoltunk, a P. Diddyt övező botrány következtében megannyi történet került elő a múltból, amelyek nemcsak a rappert tüntetik fel rossz színben, hanem a pályatársait is. Az már kiderült, hogy az előadó White Party-nak nevezett rendezvénysorozatain nem vetették meg a kábítószert, illetve az este felé közeledve a gyerekeket ágyba küldték, hogy kezdetét vehesse az igazi buli. Ezeken az eseményeken többek között Jay-Z is részt vett, ahogy más alkalmakkor is előfordult, hogy együtt mulatták át az éjszakát. Az egyik partin ugyanakkor különösen elvetették a sulykot. Legalábbis erről számolt be a hónap elején egy neve elhallgatását kérő nő, aki a P. Diddy elleni peranyagban azt állította, az énekes-rapper egy meg nem nevezett hírességgel együtt erőszakolta meg New Yorkban az MTV Music Awards díjátadó gála utáni buliban még 2000-ben.

A bíróságra benyújtott kereset alapján kiderült, hogy a történet középpontjában Jay-Z áll. A nő elmondta, hogy akkoriban mindössze 13 éves volt, és megpróbált bejutni egy exkluzív partira, de mivel nem volt jegye, az utcán parkoló limuzinok sofőrjeitől kért segítséget, abban bízva, hogy sikerül eljutnia az afterpartyra. Az egyik sofőr azt állította, hogy P. Diddynek dolgozik, így végül elvitték hozzá. A buli helyszínén titoktartási szerződést íratott alá vele, majd egy itallal kínálták meg, amelybe feltehetően kábítószert kevertek. A keresetből kiderült, hogy ezután Jay-Z levetkőztette a lányt, lefogta, és megerőszakolta, miközben a háttérben P. Diddy és egy meg nem nevezett női híresség figyelt. A történet folytatódott, amikor P. Diddy is megerőszakolta a fiatal lányt, ám ő az utolsó pillanatban ellenállt, és megütötte P. Diddyt. Végül sikerült összeszednie a ruháit, és elmenekült a buliból.

A hír nyilvánosságra kerülése után Jay-Z reagált, és kifejtette, hogy csupán a családja miatt érez sajnálatot. Szerinte az egész kereset egy összeesküvés szövevénye, tele ostoba vádakkal. Ügyvédjével együtt azon voltak, hogy a bíróság utasítsa el a felperes kérését az álnéven való eljárásra, mondván, hogy fontos a felperes kilétének felfedése, hogy ügyfelük "átlátható módon védekezhessen a jogi eljárás alatt a hamis vádakkal szemben". Azonban erőfeszítéseik nem hoztak eredményt, mivel Analisa Torres bíró csütörtöki döntése értelmében a vádlónak továbbra is névtelenséget biztosítanak a következő szakaszban. A bíró emellett elítélte Jay-Z ügyvédje, Alex Spiró agresszív jogi lépéseit is, amelyek nem nyerték el a bíróság tetszését.

Carter ügyvédjének könyörtelenül harcias indítványainak előterjesztése, amelyek lázító beszédet és személyeskedő támadásokat tartalmaznak, az igazságszolgáltatási erőforrásoknak a pazarlása, és nem valószínű, hogy az ügyfele javára válik

- jelentette ki, majd kiegészítette:

A bíróság nem fogja sürgetni az eljárást csupán azért, mert a védő ezt kéri.

A fentiek tükrében a bíró határozottan úgy határozott, hogy a vádló anonim státuszát egyelőre megőrizzük. Kiemelte, hogy "a különböző tényezők figyelembevételével indokolt, hogy a felperes névtelenségét biztosítsuk, legalábbis a per jelenlegi szakaszában."

Related posts