Donald Trump ismét egy váratlan lépéssel rukkolt elő, amely sokakban felháborodást keltett.
Donald Trump amerikai elnök beiktatását követően újból életre hívta azt a korábbi rendeletét, amely az ő első ciklusában a klasszikus stílust helyezte előtérbe a kormányzati épületek tervezésében, szemben a modernista irányzatokkal. Az új szabályozás célja, hogy népszerűsítse a polgári építészetet – számol be róla az Art News.
Amikor 2020-ban életbe lépett az új rendelet, számos amerikai építész határozottan elutasította azt, mivel meggyőződésük szerint a Trump-kormányzat lépése arra irányult, hogy egységes építészeti stílust kényszerítsen a kormányzati épületekre. E mögött pedig a nacionalista eszmék megerősítése állt, amely aggasztotta a szakma képviselőit.
A klasszikus kifejezés a neoklasszicizmusra, a római és görög stílusra, a gótikára és más, a modernista korszakot megelőző építészeti módokra utal, és a 2025-ös rendelet a kormányhivatalok vezetőinek azt is előírja, hogy 60 napon belül olyan ajánlásokat kötelesek benyújtani, melyek azt a politikát lendítik előre, hogy a kormányzati középületeket vizuálisan is polgári épületként lehessen azonosítani.
Trump véleménye szerint nagy fontosságú a regionális, hagyományos és klasszikus építészeti stílusok megőrzése, mivel ezek jelentős mértékben hozzájárulhatnak a közterek esztétikai értékének növeléséhez, valamint az Egyesült Államok és az önkormányzati struktúrák emeléséhez.
Az Amerikai Építészeti Intézet (AIA) reagálva a legújabb fejleményekre, nyilatkozatot adott ki, amely elérhető az Architets Journal weboldalán. A szövetség kifejezte mély aggodalmát minden olyan felülvizsgálat kapcsán, amely csökkenti a helyi közösségek irányítási jogait, és központilag előírt tervezési preferenciákat hoz létre, vagy bármilyen módon gátolja a tervezési szabadságot.
Az AIA álláspontja szerint a kormányzati épületeknek az Egyesült Államok gazdag kulturális örökségét, hagyományait és a különböző földrajzi régiók sajátosságait kell megjeleníteniük. Az egyes építészeti stílusok kötelező alkalmazása miatt azonban aggodalomra ad okot, hogy ez gátat jelenthet az innováció számára, valamint negatívan hathat a helyi közösségek életére.
Joe Biden elnök 2021 februárjában hatályon kívül helyezte Donald Trump 2020-as rendeletét, ezzel új irányvonalat képviselve. Az AIA elnöke, Peter Exley, örömmel fogadta ezt a döntést, amelyet a Biden-adminisztráció fontos előrelépésnek tartott a szakmai közösség számára.