Prágában bejelentették, hogy Csehország védelmi költségvetése immár a bruttó hazai termék két százalékát teszi ki.
A bejelentésre néhány nappal azelőtt került sor, hogy Donald Trump megválasztott elnököt beiktatják második ciklusára, aki az európai NATO-tagokat azzal fenyegette meg, hogy Amerika visszavonul a szervezetből, ha nem növelik védelmi kiadásaikat.
A harminckét NATO-tagállam közül jelenleg legalább 24 ország éri el a 2%-os védelmi kiadási célt, ami jelentős előrelépés a 2021-es állapothoz képest, amikor mindössze hat állam teljesítette ezt a mércét - számol be az Euractiv.
A cseh védelmi minisztérium 2024-re körülbelül 6,6 milliárd eurót szánt a védelmi kiadásokra, ami az ország bruttó hazai termékének (GDP) 2,09%-át jelenti a novemberi makrogazdasági előrejelzés szerint. Ezzel a lépéssel a minisztérium egy évvel korábban teljesítette a védelmi költségvetés növelésére tett ígéretét.
"20 év után először Csehország teljesíti a szövetségesek által támasztott kötelezettséget, miszerint a GDP-jének legalább 2%-át a védelemre fordítja" - osztotta meg Jana Černochová védelmi miniszter az X platformon, hangsúlyozva: "Végre megadjuk a védelemnek azt, amit már régóta meg kellett volna tennünk."
A védelmi miniszter kiemelte, hogy a jövőben elengedhetetlen a védelmi költségvetés növelése, hangsúlyozva, hogy a GDP 2%-át "alapnak, nem pedig határnak" kellene tekinteni. Ez a megközelítés összhangban áll a NATO terveivel is, amely a tagállamok védelmi kiadásait a GDP három százalékára szeretné emelni, különösen Trump visszatérése miatt.
A magyar Honvédelmi Minisztérium 2025-ben 1939,4 milliárd forintból gazdálkodhat, a jövő évi költségvetés tehát hasonló nagyságrendet fordít a védelmi kiadásokra, mint az idei. Ezzel Magyarország továbbra is a GDP 2 százalékát meghaladó mértékben költ honvédelmi célokra.