Beléptünk a valós Squid Game világába: bár az életünket kockáztattuk, mégis sikerült túlélnünk.
Itt a várva várt folytatás, megérkezett a Squid Game (Nyerd meg az életed) harmadik évada. A Netflix valaha volt legnézettebb sorozatának utolsó felvonása 2025. június 27-én került fel a streamingplatformra. Rendhagyó módon hangolódtunk az új évadra: Szöulban mi is részt vettünk a horrorisztikus játékban.
A világhódító sorozat szellemében több városban, köztük Szöulban is lehetőség nyílik részt venni egy kegyetlennek ígérkező játékban. A „Squid Game: The Experience” névre keresztelt élményprogram keretein belül a sorozat ihlette kihívásokat próbálhatjuk ki, miközben próbálunk életben maradni. A harmadik évad premierje előtt látogattunk el a dél-koreai fővárosba, ahol mi is átélhettük ezt az immerszív kalandot. Bár vér nem folyt, és életünket sem veszélyeztették, az adrenalin szintünket a tetőfokára emelte az a két óra, amely alatt maszkos őrök figyelték, ahogy küzdünk egymással és a saját határainkkal.
Nem a metró mélyén "húztak csőbe" minket, és nem is egy titokzatos figura utasításait követve kerültünk a Seongsu-dong városrészben álló épületbe. Magunktól léptünk be, ahol a maszkos őrök életnagyságú másai fogadták a kalandra vágyó látogatókat. Szerencsére nem tettek el láb alól az első hibánknál – ha úgy játszanák a vetélkedőt, ahogyan a Netflix sorozatában látjuk, öt percet sem bírtam volna ki. A Squid Game: The Experience szerencsére nem a véres küzdelemről szólt, de a hangulata így is komolyan megfogott.
A pénztárnál azonnal megkaptunk az érzékelős karszalagot és egy sorszámot, ami alapján a későbbiekben azonosítottak minket. Rögtön fel is sorakoztunk a hatalmas kapu előtt, és furcsa érzés járta át a testem. Tudtam (reméltem?), hogy ez valóban csak egy játék, mégis úgy izgultam, mintha egy vágóhídra sétáltam volna be. A helyzeten az sem segített, hogy a társaim is hasonlóan éreztek, sőt tőlem várták a megváltást, mondván sportos ember lévén én majd megnyerem nekik az egészet... Mondtam, hogy ez nem így megy, ne rakjanak rám pluszterhet, és egyébként is, ez a játék nem csak az erőről szól, sőt.
Ennyi erővel a falnak is beszélhettem volna – ők csak bennem bíztak, és mint később kiderült, nem alaptalanul. Beléptünk az első terembe, ahol azonnal a kamerák kereszttüzébe kerültünk, és máris készült a közös fotó, mind a huszonhetünkről. Nem kellett sokáig várakoznunk; a bírói talárba öltözött játékvezető és maszkos segédje máris átvezetett minket a következő helyiségbe, ahol ismertették a szabályokat. Ezután egy újabb terembe léptünk be, ami már ismerősen hatott számunkra.
Hatfős csapatokba kellett szerveződnünk, és néhány társammal a legmesszebb eső asztalhoz ültünk le, amelyre egy karika volt felfestve. "Ne, ez a dalgona..." - sápadt el portugál csapattársam, amikor észrevette a kis fémdobozokat az asztal szélén. De a lány sajnos tévedett, hiszen nem édesség, hanem üveggolyók rejtőztek a dobozokban, és mindenkinek ugyanannyi jutott. A feladat? A golyókat be kell gurítani a karika formába, és ha sikerül, akkor a többiek asztalán lévő golyókat is begyűjtheted. Az nyer, akinél az idő lejártával a legtöbb golyó található. Mondani sem kell, hogy a verseny hevében mindenki tűpontos célzásra és gyors gondolkodásra kényszerült.
egyetlen golyót sem gurítottam a mintába, rögtön elvesztettem az első játékot. Az őr azonban ahelyett, hogy kicsinált volna, csak félreállított a többi nulla pontos játékossal, majd kihirdette a csapatok győzteseit. Kaptunk még egy esélyt, jöhetett a második felvonás.
A második teremben, pontosabban a kincskereső labirintusban elszabadultak az indulatok. Négy különböző formát kellett megtalálnunk és beszkennelnünk, mindegyik forma más és más pontot ért. A feladat a magas embereknek kedvezett, a kétméteres falak tetejére eldugott kincseket az alacsonyabb játékosok (és a gyerekek) el sem érték. Az ötven pontommal nem álltam rosszul ebben a körben, de meg sem közelítettem az éllovasokat. Sebaj, ismét megmaradtam.
A következő körben a memóriánkat tesztelték: üveghidakon kellett átsétálnunk. A feladat elején mindegyik hídon felvillant öt kocka, de csak egy pillanatra. Két másodpercünk maradt memorizálni a zöld elemeket. A győzelem érdekében a későbbiekben csak ezekre léphettünk rá. Magabiztosan vágtam bele a feladatba, de a negyedik kockánál elvesztettem a fonalat... Nulla pont.
Következett a Squid Game legismertebb játéka, a piros lámpa, zöld lámpa; az első feladat, amelyet sikeresen teljesítettem. Nemcsak, hogy nem mozdultam be, és nem lőtt le a gigantikus baba, de még az időből sem futottam ki, így végre némi sikerélményem is lett. Igaz, rövid életű volt, hiszen a kötélhúzást elvesztette a csapatom, és a "székfoglalós" körbe-körbe játékból is azonnal kiestem...
Mivel a pontszámom alapján kizárólag a középmezőnybe tudtam eljutni – csapattársaim még ennél is hátrébb végeztek –, esélyem sem volt a döntőbe kerülni, ahol hat játékos ült össze egy étkezőasztalnál, hogy megmérkőzzenek egymással. Végül egy koreai fiatal diadalmaskodott a fináléban. Az ünneplés azonban nem tartott sokáig, hiszen megérkezett a hírhedt játékmester, aki újabb kihívásokkal állította szembe a győztest. Míg a sorozatban a ttákdzsi csigával kezdődött a játék, a valóságban ez már a végső próbatétel volt.
Ha sikeresen átléped a kihívást, lehetőséged nyílik, hogy egy barátoddal együtt belépj a VIP területére!
- Tedd sajátossá a szövegedet! - parancsolta a játékmester. A fiú hiába próbálkozott kétszer is, hogy megfeleljen a kihívásnak, mégis újabb lehetőséget kapott. A játék végén, a klasszikus kő-papír-olló összecsapásban sikerült legyőznie a főnököt. Úgy tűnt, a játékmester különösen vágyott arra, hogy a fiú a kiváltságosok közé kerüljön...
