Emlékművet állítottak azoknak, akik a kommunista diktatúra ellen önégetéssel fejezték ki tiltakozásukat.
A nagyajtai erődtemplom zöldellő kertjében egy figyelemfelkeltő emlékmű hirdeti a múltat, melyen egy kiterjedt névsor található.
Felavatták az erdélyi Nagyajta unitárius vártemplomának kertjében azt az emlékművet, amely a román kommunista diktatúra ellen önégetéssel tiltakozó hősök előtt tiszteleg. Az eseményről az MTI képes beszámolót is közzétett.
Az október 25-i eseményen a település polgármestere, Bihari Edömér és a brassói mártír Liviu Cornel Babes felesége, Babes Etelka rántotta le a leplet a műről, amin Moyses Márton és sorstársainak neve olvasható.
Az avatáson volt politikai foglyok és hozzátartozóik is részt vettek, akik a templom Ősök bástyája nevű részének egyik termében a mártírokról szóló kiállítást is meglátogatták.
A Nagyajtáról származó Moyses Márton, akinek élete mélyen érintett a keleti blokk történetének sötét fejezetei által, egy évvel a prágai Vencel téren történt Jan Palach-esemény után határozta el, hogy hasonló módon vet véget életének. A fiatal férfi, aki huszonkilenc esztendős volt, a cseh fiatalhoz hasonlóan a világ ellen tiltakozott, amikor a fájdalom és a keserűség elérte a tetőfokát. Márton, aki a 1956-os forradalom leverése után három társával együtt próbálta meg átlépni a román-magyar határt, végül nem tudta elérni célját, így egy osztálytársával kénytelen volt visszafordulni. A Securitate meglepetésére nem fogták el őket, de az iskolai hiányzás miatt végül mégis kirúgták. Marosvásárhelyen fejezte be érettségijét, ám tanulmányait csupán egy év szünet után folytathatta a Babeș-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán, mivel hamarosan ideggyógyászati kezelésre szorult.
Az egyetemisták életébe végül mindössze néhány hétre kóstolt bele, 1960 novemberében ugyanis végül letartóztatták, és 1956-os szökése, a magyarországi forradalommal való szimpátiája, versei, egy barátjával való levelezése, illetve a román államot, valamint a pártot érintő "több ellenséges beszélgetés" lefolytatása miatt hét évnyi börtönbüntetésre ítélték. Ezt végül árvasága és idegbetegsége miatt két évre csökkentették. Bevonult a börtönbe, ahonnan többször is kórházba került, majd szabadulása után a helyi termelőszövetkezet napszámosaként dolgozott.
Tanulmányait sosem folytatta, az évtized végén azonban elindította a rehabilitációját. Végül 1970 januárjában talált munkát a brassói téglagyárban, ahol szakképzetlen munkás akart lenni, remélve, hogy így az állambiztonság nem figyel fel rá. Érettségi bizonyítványa leadása után végül inkább segédraktárnokká akarták tenni, amiről hallani sem akart, hiszen nem tudta, hogy a rehabilitációja időközben már megtörtént. A vita hevében Moyses elhagyta a gyári irodát, majd a brassói pártszékház előtt saját sáljával egy fához kötötte magát, és egy liter benzint locsolt magára.
Súlyos sérülésekkel került kórházba, testének kétharmada megégett, áprilisban pedig a veséje is leállt. Végül 1970. május 15-én, Nagyajtán hunyt el.
